D+11 Kreml, Megváltó Krisztus, Buran, Újabb égés

Újabb nap Vikivel Moszkvában. Megbeszéltük, hogy hol találkozunk, egyedül kellett odamennem. Ez két átszállást igényelt a nagy moszkvai metróhálózaton. A tervek szerint 9-kor keltem volna fel, de 11:10 lett belőle. 13 órára beszéltük meg a találkozót, és én 11:45-kor el szerettem volna startolni itthonról, mert Moszkvában legalább egy óra egy ilyen út. Gyorsan megmosakodtam, és a szobatársammal elmentünk az egyik ügyintézőhöz a rendőrségi papírokért. Kell papír tőlük is, valamiféle tartózkodási engedély. Sikerült megszerezni.

Utána húztam a metró felé, mert dél körül járt az idő. Sikerült teljesen egyedül 5 perc késéssel odaérnem a megbeszélt helyre. Szerintem egyértelmű volt az egész, mindenhol normálisan ki vannak írva az átszállási lehetőségek, és a metróvonalak a színük alapján könnyen beazonosíthatók. Gond általában már csak a föld felett van: hova lyukadtam ki? Ekkora közlekedési rendszernél nem engedhetik meg maguknak a szolgáltatók, hogy félreértések, szűk keresztmetszetek legyenek, hiszen az azonnal fennakadáshoz, torlódáshoz, az egész rendszer működésképtelenségéhez vezet. (Így is sokszor nagy sorok vannak a mozgólépcsőknél.) Ezért nagyon pontosan meg van minden tervezve, az utasok egyértelműen irányítottak, és a szerelvények csúcsidőben tudják tartani az egy perces követési időket. Nem a magyar 3-4 kocsis metró van itt, hanem legalább 7-8 szoci kocsi. Még rengeteget lehetne beszélni a metróról, mert nem egy hétköznapi hely.

De visszatérve a napi programhoz, irány a Kreml. Váltottunk jegyet, a táskámat be kellett adni egy megőrzőbe, majd mágneskapus vizsgálat után beengedtek. A Kreml Moszkva Budai vára, javarészt kormányzati épületek, templomok foglalnak helyet benne. Láthattam a világ legnagyobb ágyúját, ami 40 tonnát nyom, de soha nem lőttek vele, mert nincs az az ember, aki be tudná tölteni. El sem tudom képzelni, mekkora reakcióerők keletkeznének egy lövéskor.

Katonai laktanya, kormányőrség kiképző központ. Előtte a napóleoni háborúk során zsákmányolt ágyúk vannak felhalmozva

Nem messze tőle ott volt a világ legnagyobb harangja is, ami soha nem szólt, mert nem tudták beemelni egyetlen toronyba sem. 200 tonna a tömege, és egyszer leesett egy beemelési kísérletkor, és kitörött belőle egy darab. Amolyan pénzbedobós szerencsehozó hely ez is.

Dolgozik a polárszűrő

Közben megkérdeztem Vikitől, hogy Putyinnal mi újság. Megmutatta az épületet, ahol általában van, és elmondta, hogy ha Putyin valahova megy, akkor mindig kiküldik a látogatókat. És nem lehet őt látni. A Kreml falain belül van egyébként két helikopter leszállóhely is, ami nagyon praktikus, mert nem dugul be a város a politikusok konvoja miatt, és persze a rajtaütés rizikója is kisebb. Putyin valahol Moszkva külvárosában lakik, és ha autóval jön dolgozni, akkor a saját sávjában hajtat. Aki azt elfoglalja, arra nyugodtan tüzet nyitnak, vagy a böhöm páncélozott terepjárókkal egyszerűen nekihajtva távolítják el az útból. Nem finomkodnak, ezek oroszok.

A Kreml jó néhány gyönyörűen aranyozott templomot tartogatott számunkra. Kettőbe néztünk be, mindegyik dugig van ikonokkal, freskókkal és arannyal. Fényképezni sajnos nem lehetett, mindenhol 360°-ban látó őrök voltak. Az egyik templom pluszba dugig volt koporsókkal. Nem néztük végig mindegyik nevet, de ott volt például II. Péter, I. (Nagy) Péter fia is. Egyszer tényleg végig kell tüzetesebben is nézni, de a Kreml maga egy egész napos program, hiszen múzeumok is találhatók benne, és minden épület mesél.

Oroszország első benzinkútja

Ez például a külföldi delegációk, elnökök, miniszterelnökök fogadásának palotája, amolyan Sándor-palota.

A táskám visszavételét követően a Megváltó Krisztus székesegyház felé vettük az irányt, ahol éjszaka már voltam, de nappal is meg kell nézni gigantikus méreteit. Viki elárult egy titkot is, a templom alatt bűnbarlangok, kaszinók és bárok vannak a felső tízezer részére. Ezek valahogy mindig a templomok mellett kötnek ki. Vagy épp a templomok épülnek azok mellé, hogy bűnbocsánatot adjanak az eltévedt híveknek?

A hídon átgyalogolva látható a Vörös Október csokigyár épülete, ahová még be fogok menni. :)

Hátrébb pedig magasodik Nagy Péter cár hajós szobra, aminek igencsak furcsa története van. Mit keresne Nagy Péter cár egy karavellán spanyol egyenruhában? Eredetileg Amerika felfedezésének 500. évfordulójára készült a 94 méter magas hajós szobor, ám nem találtak neki helyet (?) azon a kontinensen. Ezért úgy döntöttek, hogy Kolumbusz fejét kicserélik Nagy Péter cáréra, és megtartják az emlékművet maguknak.

Lassan elértünk a Gorkij-parkba is(mét). A Buran űrsiklót szerettük volna belülről is megnézni, de zárva volt. Viki édesapja annak idején dolgozott a Buran programban, a kerámia hőpajzs kémiai tulajdonságaival foglalkozott. De a programot később törölték, és így elveszítette a munkáját. Viki nagyon sok érdekes és bennfentes információt tartogat számomra erről az űrsiklóról, amit majd egy későbbi alkalommal benne elmond.

Visszafelé, mivel még két óránk volt, megittuk életünk második legdrágább teáját egy teljesen hétköznapi kávézóban. Itt mindenhol ilyenek az árak. Hogy miért, azt nem tudni. Az alapanyag nincs aranyból, a szállítás az olcsóbb üzemanyag miatt olcsóbb, mint nálunk, de mégis az egekben vannak az árak. „Etá rásszíjááá!”

Fizetéskor megint csak sikerült az orosz világ egy érdekes jellegzetességével szembesülnöm. Amolyan magyarosan nyújtottam a pincérnő felé a pénzt, de ő nem akarta elfogadni. Ellenben ezt megelőzően letett az asztalra egy kis bőr bukszaszerűséget zsebbel, amiben benne volt a blokk. Aztán kapcsoltam, hogy nekem oda kellene beletenni a pénzt. Megint beégtem.

Utána Viki felvilágosított, hogy itt nem szabad fizetés közben az emberek szemébe nézni, hanem a pénzre kell nézni. És amúgy is, úgy általában sem szabad az emberek szemébe nézni errefelé, mert az nem való, provokációnak vehetik. Mondta, hogy velem máshogy viselkedik, mert tudja, hogy nálunk ez nem így megy, meg mi barátok vagyunk. Eddig talán ez volt a legmegdöbbentőbb különbség a mi és az orosz kultúra között. Hiszen nekünk azt tanították, hogy az az igaz és becsületes ember, aki a másik szemébe néz, amikor beszél hozzá, stb. Itt pedig totál más a helyzet. Még mindig fenn vagyok rajta akadva.

Elbúcsúztunk egymástól a hétvégéig, majd én mentem az Asanba, ő pedig az egyetemre. Az Asanban vettem többek között egy zacskós, korianderes, szeletelt kenyeret. Oroszországban sikerült addig eljutni, hogy a zacskó száját úgy szigszalagozták be, hogy ne tartson 15 percig szétszedni azt. Eleve megakadályozták, hogy a szigszalag végei összetapadjanak, ezért egy mozdulattal ki lehet nyitni, és akár vissza is lehet zárni. Magyarországon ilyet még nem láttam, úgyhogy még egy pont az oroszok oldalára.

D+10 Köztes nap

Kedd, hosszú hétvége utáni első tanítási nap, amelyet egy pihenőnap követ. Remélhetőleg megint járhatom a várost egy kicsit.

Végigültük az órákat, tanultunk jó néhány új szót, igét, amelyeket majd meg kell tanulni, és el kell kezdeni használni. Ez a folyamat már nehezebb. Oké, hogy valamit megtanulok, de az utcán, vagy szituációban azonnal kell tudni alkalmazni. Ha nem megy, akkor megint egy beégés, egy újabb élmény alapú tanulás következik. Nem a legkényelmesebb, de a leghatásosabb, az biztos. Ezért próbálok kint is lenni az oroszok között. Nem a legjobb ez a környék, de a lehetőség itt is adott a gyakorlásra. Ha csak a saurmást vesszük, ki kell kérni a kaját, majd megkérdezi a kaukázusi, hogy magammal viszem-e. Ezt meg kell érteni, vagy valamit mondani rá. Második alkalommal már fel lehet készülni rá. Eleve úgy megyek oda, hogy kérek egy saurmát, és magammal viszem.

Mivel ez a nap nem volt túl mozgalmas, úgy inkább írok néhány meghökkentő orosz szokásról.

Az Asanban (Auchan) például ha az ember nagyobb táskával van, vagy már vásárolt valamit valahol, akkor a biztonsági őrök addig nem engedik be, amíg nem zacskózta be a holmiját, és nem forrasztotta össze a zacskó száját. Erre külön vannak zacskók és egy forrasztó, amivel mindenki le tudja zárni a zacskó száját. Ezzel elkerülhetők a későbbi viták, illetve egyértelműsíthető a lopás ténye, ha egy nem megfelelően lezárt zacskóban olyan terméket találnak, amit a vásárló nem tud igazolni. Én általában kis hátizsákkal megyek vásárolni, ami mindig üres. Be szoktam mutatni a biztonságiaknak, akik - látva az üres táskát - mindig beengednek. A zacskózós dolog negatív oldala az, hogy sok a keletkező hulladék, pazarló ez a megoldás. Persze én ezt is megoldom, mert sokszor (ha véletlenül nincs nálam megfelelő hátizsák, de a fotóstáskám nálam van, és azt be kell zacskózni), akkor a pénztárnál kibontom a táskát, és abba pakolom a vásárolt cuccokat. Logisztikai alapelv ez, újrahasználat (reuse). Már ezzel is csökkentettem a hulladékom mennyiségét, hiszen ha sznob lennék, akkor kérnék zacskót a pénztárnál, és nem a fületlen, teljesen átlátszó zacskózó zacskóba tenném a holmit. De abba teszem, abba viszem haza, és utána az a zacskó még szemeteszacskónak tökéletes. Ez kérem 3 funkció az 1 helyett. Legalább így kellene gondolkoznia mindenkinek. Ja, és nem az egyetem tanított meg erre sem.

A másik furcsaság, hogy az utcán nagyon gyakran érezni üzemanyagszagot. Itt teljesen más szaga van az üzemanyagoknak, nagyon érdekes, biztos az adalékanyagok különbözőek. És elárulom azt is, hogy egy liter üzemanyag csupán 210 forint körül mozog.

Három a magyar igazság, az oroszok egy undort keltő szokása, hogy köpködnek. Nekik nyilván bevett szokás, hogy lépten-nyomon, akárhol vannak így váljanak meg a nyáluktól. De ahogy ezt csinálják...Az egy négyzetméterre eső köpések száma tart a 2 felé. Tényleg a lábunk elé kell nézni, és keresni a jellegzetes, de változatos becsapódási alakú és színű váladékokat. Az egészben az a legmeghökkentőbb, hogy a nők is csinálják. Már jó párszor láttam, hogy az átlagosan kinéző fiatal zsensinák olyan természetességgel csűrtek az útra, mintha a napi toaletthez tartozna. „Etá rásszíjááá!”

D+9 Szabadnap a városban

Megkaptuk a hétfőt ajándékba, ezért rá is szerveztem néhány programot erre a napra. Megbeszéltem egy moszkvai ismerősömmel, hogy találkozunk. Lány lévén utónőnapra vittem neki egy szál rózsát is, amit egy közeli virágboltban vásároltam meg teljesen egyedül, a saját elképzeléseim szerint. Kicsi virágot vettem, mert metróznom kellett vele. A Kitay-gorod megállónál találkoztunk, ami nagyon közel van a Vörös térhez. Szerencse, hogy tőlünk átszállás nélkül lazán elérhető úgy 50 perc alatt.

Üdvözöltük egymást, majd elindultunk az elképzelt útvonalon. Vikinek hívják, egyébként idegenvezetőként is dolgozik Moszkvában. Közös érdeklődési körünk a repülés. Megmutatta Oroszország első nagykövetségét, ami Angliáé volt, és mesélt a régi várfalról is, amelyet a mongolok ellen húztak fel.

Ez nem a várfal. Háttérben a V.B. székesegyház kupolái

A Vörös térre vitt, ami nappali fénynél is gyönyörű.

Ezt követően körbejártuk a vörös falat, felhívta a figyelmemet a falba temetett Oroszország nagyjaira. Sztálin, Gagarin, Cskalov és még sokan mások vannak ott örökre befalazva. Elmentünk Lenin mauzóleuma előtt is, de Viki nem vágyott a látványára, így nem néztük meg. Majd nemsokára én azért meglátogatom az öreg múmiát. Úgyis 2 perc az egész, mert megállni nem szabad a beltérben.

Úton a biznisznegyedbe megint jött ez az "etá rásszíjááá" érzés. Gyalogoltunk át egy hídon a járdán, de átérve egyszer csak egy út kellős közepén találtuk magunkat. Vége lett a járdának, zebra látótávolságon kívül van csak. Őrület. Úgyhogy átvágtunk az úton. Utána megint találkoztunk az útmosókkal. Jött 3 mosóautó csatárláncban, és szépen beterítette a környéket valamilyen tisztítószeres habzó löttyel. Mondta Viki, hogy annyi pénz van, hogy nem tudják mire költeni, mosatják az utakat.

Közeledtünk az új negyed felé, amit az egyre drágább kocsik, Porschék, Lamborghinik is jeleztek.

Először elvitt egy repülőszimulátor központba, ahol egy teljesen valósághű, méretarányos Boeing 737 és egy Airbus A320 szimulátor található. Ezt a szórakozni vágyók és a pilóták, stewardessek kiképzésére is használják. Maga a terem tele van repüléshez kötődő látnivalókkal, az asztalok például igazi repülőgéphajtómű-burkolatok. A szimulátorok egy-egy nagyobb szobányi helyet foglalnak el. Lépcsőn lehet rájuk felmenni, és az ajtón belépve egy teljesen valósághű pilótafülke fogad. Hát mit ne mondjak, toltam volna egy repülést. Viki megbeszélte, hogy repülhetünk ingyen 10 percet, (mert amúgy egy óráért 10-20000 Forintnyi pénzt kérnek) de végül nem lehetett, mert valami elromlott. A szimulátorról egyébként azt érdemes tudni, hogy belül panorámaképet lehet látni a tájról, a merre a repülőgép repül. Minden kapcsoló és műszer eredeti, a valóságnak teljesen megfelel. A szimulátort több hidraulikus munkahenger tartja, és a repülőgép irányváltoztatásának és állásszögének megfelelően fel, le, oldalra dönti az egész fülkét. Így néz ki egy ilyen:

Ha jól tudom több milliárd Forint egy ilyen hitelesített szimulátor, ezért érthető a magas üzemeltetési költség. 

Fontosságáról és hasznosságáról a szkeptikusoknak mindent elmond az, hogy a pilóták képzési programjában komoly szerepe van a szimulátornak, ugyanis relatíve olcsón és biztonságosan tudják gyakorolni a legkülönbözőbb szituációkat, meghibásodásokat. Mindent le lehet szimulálni. Nem újvilági dolog a szimulátor, a Malév is működtetett Tu-154 szimulátort.

Pár fénykép elkészítése után mentünk tovább az új Moszkvába, a felhőkarcolók világába. Hihetetlen, de igaz.

Kitervelte, hogy felmegyünk az egyikre körülnézni, fényképezgetni. Egy építkezés miatt jó sokat kellett kerülni, mire elértük a bejáratot. A Federation-tower 242,4 méter magas felhőkarcolóba indultunk, ami 62 emelettel büszkélkedhet. Mondtam is Vikinek, hogy soha ilyen magas épületben nem voltam még. Belépve a földszinten valami pazar világ fogadott. Puha szőnyeg, díszes burkolatok, kényelmes fotelok, recepció. Megbeszélte a festett, szőke, bőrgatyás recepciós gyevuskával, hogy felmegyünk. A nő nyitotta a liftet. Nem egy mindennapi lift ez sem. Másodpercenként vagy 2 emeletet tesz meg, mire felér bedugul az ember füle. A 60.-on tett ki, ott megint recepció, le kell adni a kabátokat. Öltönyös fickó veszi el, ad egy bilétát. A fényképezőcuccommal és Vikivel mentünk egy másik lifttel még 2 emeletet felfelé, és kiléptünk. Megint recepció, 2-3 miniszoknyás. Nem voltak túlságosan barátságosak, nem engedték a fényképezést. De Viki mondta, nyugodtan csak, majd ő elintézi, ha szólnak. Úgyhogy 2 fotót csináltam.

Mondták a csibék, hogy az étteremből lehet nézegetni. Van a 62. emeleten egy Sixty (Hatvan) nevű étterem, ami mocsok mód VIP. Teljesen a felső tízezer törzshelye, mint ahogy az előzőekben már érezni lehetett. Persze az árak is karcolják az eget. A körülmények megint csak a leggazdagabbak igényeihez alkalmazkodnak. Designer bútorok, a végletekig kiszámított kényelem, hibátlan pincérek, pompás kilátás a papucsállatkák szintjére, a városra. Viki kissé tréül érezte magát, hogy nem jött össze a fényképezés, és hogy ilyen drága az étterem. Ezt ugyan én is megerősítem, de ha már ott voltunk, akkor megittuk életünk valószínűleg legdrágább teáját, és megettük a legdrágább fagyiját. Egyszóval belekóstoltunk a moszkvai felső tízezer életébe. (Viki a túrájának egyébként is azt a nevet adta, hogy "Az ősi falaktól a modern felhőkarcolókig") Közben nézegettem a többi embert, hogy néznek ki, kik lehetnek ők. Láttam visszafogott eleganciájú hölgyeket, drága zakóban értekező üzletember forma férfiakat, és teljesen hétköznapian kinéző másokat is. Persze a sznob gazdagok pont ilyenek. Hétköznapian néznek ki, de mégis drágább a zoknijuk, mint az én összes ruhám, ami rajtam van a fényképezőcuccommal együtt. Mondtam is a Vikinek, hogy itt kellene haverkodni. Rohadtul csak a pénz és a rang számít. Pénz, pénz, pénz. Szóval 800 Rubelt hagytam ott 2 csésze teáért és két gombóc fagyiért. De megismerkedtem Moszkva egy olyan arcával, amit bizonyára csak kevesen látnak, tapasztalnak,.....és legkevésbé élnek át újra és újra. Ez egy ilyen világ, 250 méterről gondtalanul tekinthetnek le a pórnépre. Nem látják az embereket, nem zavarhatják őket holmi problémák, istenek lehetnek a saját köreikben, és a földre szállva megint hajthatnak át a városon egy másik Bábel-toronyba.

Nem ezen voltunk, ez mellette áll annak. 339 méter, Európa második legmagasabb épülete.
Az első 3 mind Moszkvában van/lesz.

Megint frissült a Galéria! :D