Mielőtt belevágok ebbe a zaftos sztoriba, deklarálom, hogy mit jelent ez a D-X. D nap a "departure", azaz indulás napja, ami az első nap. Minden napot D+egy számmal jelölök, hogy ne legyen keveredés.
A vízumszerzés göröngyösen zajlott. Kisebb kálváriát kellett érte végigszenvedni, amit a következő sorokban foglalnék össze.
Február 21-én járunk, amikor is a fél hatos vonattal elindultam Budapestre a létező összes dokumentummal, hogy a 9-től délig nyitva tartó orosz konzulátuson vízumkérelmet adjak be. Szerencsésen meg is érkeztem nyitás előtt pár perccel. Üdvözöltem néhány társamat, majd vártuk, hogy beengedjenek. Jött a biztonsági bácsi, bement, majd pár perc múlva minket is elkezdtek hívni hármasával. Bent mágneskapu, pity-pity, táska átvizsgálás. Előkotorásztam a papírokat, majd odaküldtek egy ablakhoz. Bent orosz pali, odatoltam neki mindent, elvette, adott egy cetlit, hogy majd szerdán jöjjek vissza délután 2 és fél 4 között az elkészült vízumért. OK.
A vízum alapját képező meghívólevelet az Orosz Oktatási Minisztériumtól kaptuk, és ennek az intézménynek kell a vízumon szerepelnie, mint meghívó szervezet. Kell még a meghívás száma is.
Szerdán a fél ötös vonattal indultam reggel, mert szép napos időre számíthattam, ezért eldöntöttem, hogy délután 1-ig Ferihegyen fotózom a gépeket. Ki is értem fél 9-re, és nagyon szép pár órát töltöttem el kerozinillatban, hajtóműzajban. Délután 2-re bőven odaértem a konzulátusra, még volt időm előtte a Hősök terén is fotózgatni.
Találkoztam jó néhány útitárssal/társsal (nem tudom még a megfelelő szót rájuk), és vártuk, hogy beengedjenek. Naivan azt gondoltam, hogy 10 perc alatt lezavarjuk, és mehetek vissza fényképezni a reptérre jóféle délutáni fények közepette. Hát ez nem jött be. Az elsők között kaptam meg a vízumot, a nő valamit magyarázott, hogy nézzek bele. Belenéztem, első blikkre minden OK volt, sok szám, orosz szövegek. Elindultam kifelé, hogy kint tüzetesebben átnézem, és ha baj van vele, akkor visszaviszem. Na ezt nem kellett volna...Kiértem, a többiek megkérdezték, hogy minden rendben van-e. Megnéztem újból a vízumot, és akkor tűnt fel, hogy tulajdonképpen rossz. A lehető legrosszabb. A meghívó intézmény a minisztérium helyett a Puskin Intézet, a meghívó száma pedig nem is szerepel. Aztán ebben a pillanatban néhány korombeli rohant el mellettünk kamerával. A konzulátus mellett kóricáló rendőr pedig elkezdett ordibálni, hogy "Mit csinál? Álljon meg!", "Hova megy?!" Mint pár pillanattal később kiderült, egy ifjú titán beugrott a konzulátus kerítésén belülre, a társai pedig ezt filmezték le, hogy később jót mulassanak, és akciójukat az interneten is megosszák. Egyfajta gerillaakció. A konzulátus természetesen azonnal bezárt, akik bent voltak, azokat azon nyomban kiküldték az utcára (függetlenül attól, hogy hol tartottak ügyeik intézésében), ahol vártunk, és 3 rendőrautó jött a semmiből. Jó páran voltunk ott, és teljes tehetetlenségben, tudatlanságban. Senki sem jött tájékoztatni, hogy mi van. A kaputelefonon keresztül sem tudtunk érdemben előbbre jutni. Volt egy férfi, akinek este ment a repülője, és ő is várt velünk csaknem két órán át - sikertelenül. Fél négykor, a hivatalos fogadási idő végén kiszóltak, hogy vége a munkaidőnek, csak az mehet be, aki ma vagy holnap utazik, mindenki más holnap jöjjön vissza. 2 perccel ez után azt mondta a portás, hogy mindenki menjen el. Hát kösz. Szóltam neki, hogy messziről jöttem, és sürgős lenne a dolog. Mondta, hogy ő nem tehet semmit, csak tolmácsolta amit neki mondtak. Hát így jártam. Lehet én voltam a bambi, mert azonnal észre kellett volna vennem, hogy hibás a vízum. De ha észreveszem, akkor szólok, és elkezdik javítani, ami 20 perc legalább. Tehát pont beleesett volna az, amikor a gerillák jöttek, és így is úgy is kint találtam volna magam. Reméltem, hogy aznap lesz lehetőség korrekcióra, de ezt megszívtam. Csalódottan, mérgesen hagytam ott a konzulátust, és felültem a metróra, hogy pár percre még kinézzek a reptérre naplemente előtt, ha már ilyen böszmén elcseszték a napot. Aztán végiggondoltam, hogy több szerencsétlen esemény következtében jutottam idáig. Az én bénaságom, a gerillák, a konzulátus rugalmatlansága, pontatlansága, az összhang hiánya (a többségnek jól csinálták meg elsőre, csak pár emberé lett rossz). Ha bármelyik nem történik meg, akkor nem idegeskedek még a következő két nap során, hanem jó eséllyel azonnal ki tudtam volna javíttatni.
No de csütörtökön (D-2) lehetőséget adtak a javításra, de mire eljutott hozzám a hír, már nem tudtam lépni. Legalább 4 óra, mire feljutok a konzulátusra. Próbáltam őket legalább 10 alkalommal hívni a megadott számon, de rendre foglalt volt, vagy nem is vették fel fél perc csengetés után sem. Abszurd. Egy hivatal a 21. században, munkaidő, rengeteg hivatalnok, működőképes telefon, de nulla szintű ügyfélszolgálat. Persze ingyen vízumosnak kuss a neve, azért mégis csak meg szerettem volna kérdezni, hogy mikor lehetséges javíttatni, illetve mik a következményei annak, ha nem lesz kijavítva. (Talán úgy is beengednének az országba, de kint macerás javíttatni, és megbízható forrás szerint már elegük van az elcseszett papírt javíttató magyarokból.)
Végül este későn sikerült tanácsot kérnem egy készségesen segítő kinti magyar kontakttól. Így a D-1. napon ismét 400 kilométert és 4570 Forintot hagytam magam mögött azért, hogy lépjek a vízumom ügyében. Úgy jöttem el otthonról, hogy lehet, hogy már nem tudok hazamenni Pestről. Minden össze volt pakolva, rajtam pedig az utazós cucc. 9 előtt ott voltam, harmadikként álltam be a sorba a kerítés mellé. És vártuk a biztonsági őrt, mint a messiást. Jött is, de ő sem ment be 9 előtt. Utána nagy csend, fél óra szünet, és fél 10 körül beengedték az első embert. Csoda...Persze szigorúan egyesével, nehogy hirtelen túl sok igény érkezzen a leterhelt hivatalnokokhoz. De azt azért megemlítem, hogy az orosz állampolgárokat mindenki előtt hívták be, hiába álltak a sor végén. Nagyvártatva bejutottam én is. Pity-pity, táska, papírok, majd odaléptem az ablakhoz, és összeszedetlenül próbáltam megmagyarázni az orosznak, hogy mi a baj a vízumommal. Tudtak róla, mert már e-mailen értesítették őket, hogy eltolták a vízumainkat, és kéretik "azonnal" kijavítani. Elvette az útlevelet és mondta, hogy "Var!" Odébb léptem, de azért szemmel tartottam a jólfésült csinovnyikot, nehogy elfeledkezzen rólam, mert engem szorít az idő. Akkor kevesebb, mint 50 percem volt a vonatig, és nem számítottam azonnali kiszolgálásra. 20 perc várakozás után már kicsit elegem lett, és a biztonsági őrök is egyre gyakrabban vetették rám a tekintetüket. Odaléptem a diplomatához, és mondtam, hogy kell-e még sokáig várni, mert nagyon sietek. Ekkor láss csodát előkerítette az útlevelemet. Lecsekkoltam a számot és a meghívó intézményt, aztán "szpászíbá, doszvidannya!" elverettem onnét a metróra. Kint a kapunál még tőmondatokban megosztottam a kálváriámat egy illetővel, mintegy biztatásként, hogy ne számítson sok jóra. Mindössze 3 percet várt a vonat, miután felszálltam a Keletiben. Nagyon ki volt centizve ez a nap, és amikor ezt írom, még a java (reptérre menet) hátra van.
Nem tudom ki írta, de erről a konzulátusos szerencsétlenkedésről ez jut eszembe: ...ki itt bemégy, hagyj fel minden reménnyel. Mindegy, jó lecke volt, legközelebb már tudom hogy kell hozzájuk állni, milyen az ügyintézés.
A vízumszerzés göröngyösen zajlott. Kisebb kálváriát kellett érte végigszenvedni, amit a következő sorokban foglalnék össze.
Február 21-én járunk, amikor is a fél hatos vonattal elindultam Budapestre a létező összes dokumentummal, hogy a 9-től délig nyitva tartó orosz konzulátuson vízumkérelmet adjak be. Szerencsésen meg is érkeztem nyitás előtt pár perccel. Üdvözöltem néhány társamat, majd vártuk, hogy beengedjenek. Jött a biztonsági bácsi, bement, majd pár perc múlva minket is elkezdtek hívni hármasával. Bent mágneskapu, pity-pity, táska átvizsgálás. Előkotorásztam a papírokat, majd odaküldtek egy ablakhoz. Bent orosz pali, odatoltam neki mindent, elvette, adott egy cetlit, hogy majd szerdán jöjjek vissza délután 2 és fél 4 között az elkészült vízumért. OK.
A vízum alapját képező meghívólevelet az Orosz Oktatási Minisztériumtól kaptuk, és ennek az intézménynek kell a vízumon szerepelnie, mint meghívó szervezet. Kell még a meghívás száma is.
Szerdán a fél ötös vonattal indultam reggel, mert szép napos időre számíthattam, ezért eldöntöttem, hogy délután 1-ig Ferihegyen fotózom a gépeket. Ki is értem fél 9-re, és nagyon szép pár órát töltöttem el kerozinillatban, hajtóműzajban. Délután 2-re bőven odaértem a konzulátusra, még volt időm előtte a Hősök terén is fotózgatni.
 |
| Kipróbáltam az új nagylátószögű objektívet és a CPL szűrőt. Lehet kicsit horizon unlevel, azért szorri, nem is nagyon szerkesztettem meg, csak a Canon halott színeit buheráltam vissza, de így is jól mutat. |
Találkoztam jó néhány útitárssal/társsal (nem tudom még a megfelelő szót rájuk), és vártuk, hogy beengedjenek. Naivan azt gondoltam, hogy 10 perc alatt lezavarjuk, és mehetek vissza fényképezni a reptérre jóféle délutáni fények közepette. Hát ez nem jött be. Az elsők között kaptam meg a vízumot, a nő valamit magyarázott, hogy nézzek bele. Belenéztem, első blikkre minden OK volt, sok szám, orosz szövegek. Elindultam kifelé, hogy kint tüzetesebben átnézem, és ha baj van vele, akkor visszaviszem. Na ezt nem kellett volna...Kiértem, a többiek megkérdezték, hogy minden rendben van-e. Megnéztem újból a vízumot, és akkor tűnt fel, hogy tulajdonképpen rossz. A lehető legrosszabb. A meghívó intézmény a minisztérium helyett a Puskin Intézet, a meghívó száma pedig nem is szerepel. Aztán ebben a pillanatban néhány korombeli rohant el mellettünk kamerával. A konzulátus mellett kóricáló rendőr pedig elkezdett ordibálni, hogy "Mit csinál? Álljon meg!", "Hova megy?!" Mint pár pillanattal később kiderült, egy ifjú titán beugrott a konzulátus kerítésén belülre, a társai pedig ezt filmezték le, hogy később jót mulassanak, és akciójukat az interneten is megosszák. Egyfajta gerillaakció. A konzulátus természetesen azonnal bezárt, akik bent voltak, azokat azon nyomban kiküldték az utcára (függetlenül attól, hogy hol tartottak ügyeik intézésében), ahol vártunk, és 3 rendőrautó jött a semmiből. Jó páran voltunk ott, és teljes tehetetlenségben, tudatlanságban. Senki sem jött tájékoztatni, hogy mi van. A kaputelefonon keresztül sem tudtunk érdemben előbbre jutni. Volt egy férfi, akinek este ment a repülője, és ő is várt velünk csaknem két órán át - sikertelenül. Fél négykor, a hivatalos fogadási idő végén kiszóltak, hogy vége a munkaidőnek, csak az mehet be, aki ma vagy holnap utazik, mindenki más holnap jöjjön vissza. 2 perccel ez után azt mondta a portás, hogy mindenki menjen el. Hát kösz. Szóltam neki, hogy messziről jöttem, és sürgős lenne a dolog. Mondta, hogy ő nem tehet semmit, csak tolmácsolta amit neki mondtak. Hát így jártam. Lehet én voltam a bambi, mert azonnal észre kellett volna vennem, hogy hibás a vízum. De ha észreveszem, akkor szólok, és elkezdik javítani, ami 20 perc legalább. Tehát pont beleesett volna az, amikor a gerillák jöttek, és így is úgy is kint találtam volna magam. Reméltem, hogy aznap lesz lehetőség korrekcióra, de ezt megszívtam. Csalódottan, mérgesen hagytam ott a konzulátust, és felültem a metróra, hogy pár percre még kinézzek a reptérre naplemente előtt, ha már ilyen böszmén elcseszték a napot. Aztán végiggondoltam, hogy több szerencsétlen esemény következtében jutottam idáig. Az én bénaságom, a gerillák, a konzulátus rugalmatlansága, pontatlansága, az összhang hiánya (a többségnek jól csinálták meg elsőre, csak pár emberé lett rossz). Ha bármelyik nem történik meg, akkor nem idegeskedek még a következő két nap során, hanem jó eséllyel azonnal ki tudtam volna javíttatni.
No de csütörtökön (D-2) lehetőséget adtak a javításra, de mire eljutott hozzám a hír, már nem tudtam lépni. Legalább 4 óra, mire feljutok a konzulátusra. Próbáltam őket legalább 10 alkalommal hívni a megadott számon, de rendre foglalt volt, vagy nem is vették fel fél perc csengetés után sem. Abszurd. Egy hivatal a 21. században, munkaidő, rengeteg hivatalnok, működőképes telefon, de nulla szintű ügyfélszolgálat. Persze ingyen vízumosnak kuss a neve, azért mégis csak meg szerettem volna kérdezni, hogy mikor lehetséges javíttatni, illetve mik a következményei annak, ha nem lesz kijavítva. (Talán úgy is beengednének az országba, de kint macerás javíttatni, és megbízható forrás szerint már elegük van az elcseszett papírt javíttató magyarokból.)
Végül este későn sikerült tanácsot kérnem egy készségesen segítő kinti magyar kontakttól. Így a D-1. napon ismét 400 kilométert és 4570 Forintot hagytam magam mögött azért, hogy lépjek a vízumom ügyében. Úgy jöttem el otthonról, hogy lehet, hogy már nem tudok hazamenni Pestről. Minden össze volt pakolva, rajtam pedig az utazós cucc. 9 előtt ott voltam, harmadikként álltam be a sorba a kerítés mellé. És vártuk a biztonsági őrt, mint a messiást. Jött is, de ő sem ment be 9 előtt. Utána nagy csend, fél óra szünet, és fél 10 körül beengedték az első embert. Csoda...Persze szigorúan egyesével, nehogy hirtelen túl sok igény érkezzen a leterhelt hivatalnokokhoz. De azt azért megemlítem, hogy az orosz állampolgárokat mindenki előtt hívták be, hiába álltak a sor végén. Nagyvártatva bejutottam én is. Pity-pity, táska, papírok, majd odaléptem az ablakhoz, és összeszedetlenül próbáltam megmagyarázni az orosznak, hogy mi a baj a vízumommal. Tudtak róla, mert már e-mailen értesítették őket, hogy eltolták a vízumainkat, és kéretik "azonnal" kijavítani. Elvette az útlevelet és mondta, hogy "Var!" Odébb léptem, de azért szemmel tartottam a jólfésült csinovnyikot, nehogy elfeledkezzen rólam, mert engem szorít az idő. Akkor kevesebb, mint 50 percem volt a vonatig, és nem számítottam azonnali kiszolgálásra. 20 perc várakozás után már kicsit elegem lett, és a biztonsági őrök is egyre gyakrabban vetették rám a tekintetüket. Odaléptem a diplomatához, és mondtam, hogy kell-e még sokáig várni, mert nagyon sietek. Ekkor láss csodát előkerítette az útlevelemet. Lecsekkoltam a számot és a meghívó intézményt, aztán "szpászíbá, doszvidannya!" elverettem onnét a metróra. Kint a kapunál még tőmondatokban megosztottam a kálváriámat egy illetővel, mintegy biztatásként, hogy ne számítson sok jóra. Mindössze 3 percet várt a vonat, miután felszálltam a Keletiben. Nagyon ki volt centizve ez a nap, és amikor ezt írom, még a java (reptérre menet) hátra van.
Nem tudom ki írta, de erről a konzulátusos szerencsétlenkedésről ez jut eszembe: ...ki itt bemégy, hagyj fel minden reménnyel. Mindegy, jó lecke volt, legközelebb már tudom hogy kell hozzájuk állni, milyen az ügyintézés.
