D+28-D+32 A Föld órája, VB Székesegyház belülről, A tél még mindig itt van, Piac, Repülőmúzeum, Gasztronómia a la Feri

Márpedig eldöntöttem, hogy elmegyek este vörösterezni, fényképezek egyet szépen nyugodtan a saját tempómban. El  is indultam, hogy a kék órára odaérjek a térre, és a megfelelő helyről készíthessem el a képeket. A kék óra a fotósoknak fontos, mert egy nap csak 2 ilyen óra van. Reggel napfelkelte előtt, és este napnyugta után, amikor a Nap fénye még/már nem látható, csak gerjeszti a légburkot, ezért reggel a feketétől a mélykéken át a világoskékig változik az ég színe, napnyugta után pedig pont fordítva. A kék órák közben vannak az arany órák, amikor a Nap alacsony szög alatt látszik, és mindent narancssárgán világít meg. Ezek nagyon jó hangulatot adnak a képeknek. Persze sok mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy szép kép is legyen belőle.

Örültem, mert volt még fél órám, mielőtt teljesen besötétedett volna. Ezért hát körbejártam a teret, és kinéztem azokat az épületeket, amelyeket le szeretnék kapni. Nagyjából meg is voltam vele, közben a Történeti Múzeum falán láttam egy táblát, ami szerint (el tudtam olvasni hurrá) ezen épület helyében állt az az épület, amelyikben Lomonoszov 1755-ben megalapította a róla elnevezett egyetemet, az elsőt Oroszországban. De jó tudni. Pont róla tanultunk általános orosz órán.

Na mindegy, nem ez a lényeg. Hanem, hogy elővettem a gépemet, szétnyitottam az állványt, épp elindultam meglőni a VB székesegyház hagymakupoláit, amikor lekapcsolták az összes épület díszkivilágítását. Hát ezt megszívtam. Azonnal össze is állt a kép, hiszen amikor megérkeztem láttam egy csomó WWF-est bohóckodni, ráadásul Magyarországon is a héten tartották a Föld óráját. Itt épp akkor, amikor kék óra van, amikor ott vagyok, amikor nekiállnék fotózni. Hihetetlen. Kicsit ki voltam akadva, de ha már ott voltam, kaptam az alkalmon, és lefényképeztem így a teret, ahogy csak nagyon ritkán látni. Nem ilyen fotókat akartam készíteni, de ezek lettek.
Előre bocsátom, hogy némelyik kép minősége számottevően romlott a feltöltés és a Blogger trógersága miatt, én az ilyeneket nem szoktam meghagyni, selejtet nem gyártok. Az, hogy így jeleníti meg, nem az én bénaságom, mert mielőtt feltöltöttem megfelelő minőségű volt.

Pihen a vezér. Avagy Len-in, Len-out.

A Történeti Múzeum

Kazanyi Istenanya templom

Valahogy elcsesztem azt az egy órát, de kezdtem fázni. Bementem a GUM-ba melegedni (na nem is vásárolni) és vártam fél 10-ig. Kibújtam negyed körül, és rögtön 4-en szólítottak le, hogy mennyiért csinálok fotót, vagy hogy fotózzam le őket. Ugyanez megy a Budai várban is akárhányszor felmegyek fényképezgetni. Csak ott ingyen gondolja mindenki. Oroszországban pedig eleve úgy teszik fel a kérdést, hogy mennyiért.... Lehet ennek tükrében kellene felépíteni a következő két hónapot.

Végre felkapcsolták a fényeket, és nekiállhattam normális fotókat készíteni. A sötéttel az a baj, hogy nem érkezik a gépbe elég fény a tárgyakról, és az autofókusz képtelen megállapítani a tárgyak távolságát, ami alapján a lencséket állítja, hogy éles legyen a kép.

Lőttem pár képet amiről akartam, aztán léptem a metróra, mert későre járt az idő. Nem szívesen mászkálok egyedül este, de van amiért be lehet vállalni. Nem egy veszedelmes hely ez a Moszkva, gyakorlatilag majdnem minden sarkon áll egy rendőr, főleg a metróra vigyáznak. De azt már tapasztaltam, hogy estefelé szaporodnak a részegek és a saját hányásukban fetrengők. Igen, volt ilyen is.

Most a metrón érdekes dolog történt, ugyanis két láthatóan nem echte orosz szállt fel, és mintha kiszúrtak volna maguknak engemet. Látták, hogy rajtam a hátizsák a fényképező állvánnyal, amit valószínűleg nem kecskék terelgetéséhez használok, hanem valami drága dolgot teszek rá. A következő történt: átadtam a helyemet valakinek, mert itt ez az elvárt magatartás. (Be is mondja a metró, hogy adják át a helyeket a nőknek, gyerekekkel utazóknak, időseknek és rokkantaknak.) Namármost megálltam az ajtónak háttal (rendes régi szoci kocsi, mint nálunk a KÖKI-s vonalon), mert szeretem, ha belátom a teret a járműben. Látom, hogy ki mit csinál, és tudom, hogy nincs mögöttem senki. Az út egy részénél a két felszállt átlagosan kinéző csávó közül az egyik odaállt mellém, és néha közelebb lendült, ahogy a metró himbálózott. Én mindezt a szembe lévő ajtó üvegének tükröződése miatt láttam. Meg azt is, hogy egy alkalommal valamit mondhatott is, mert felém volt fordulva, és mozgott a szája. Lehet valamiféle provokációt akart kezdeni, de rácseszett, mert nem is hallottam és nem is értettem. :D 

Na mindegy, visszaült a helyére. Utána a haverja csinálta ugyanezt. A 3 méterre lévő ülőhelyükről felállva odajött mellém. Leginkább az vált gyanússá, hogy 10 perc utazás után mi készteti arra, hogy felálljon és a haverjától eltávolodva egy idegen mellé álljon. Elmacskásodott volna? Ráadásul volt még mellettük 3-4 embernyi hely, tehát biztosan nem azért állt fel, mert át akarta adni a helyet. Nem is lett volna kinek, mert senki sem állt a közelben. Ez már mocskosul szöget ütött a fejembe, és kapcsoltam. Az előző gyerek próbálkozását még be is képzelhettem, de ez már nem véletlen. Ezek kétségkívül bepróbálkoznak azzal, hogy észrevétlenül megszerezzenek valamit tőlem. Nem fogom hagyni, ebben biztos voltam. Nem maradt túl sok időm gondolkozni, mert gyorsan közeledtem a megállóm felé, már csak 2 volt előtte. Gyorsan kigondoltam, hogy mik a lehetőségeim. Végig flegma voltam, nem mutattam semmiféle érdeklődést irántuk, nem szabad. Alaptalanul nem futhatok egy rendőrhöz oda, ráadásul nem is tudnám elmondani, hogy mi van. Inkább valami cselt gondoltam ki. A maradék egy megállót arra használom ki, hogy gyorsan kiszállok, és átszállok egy másik kocsiba. Aztán reménykedek, hogy nem fognak követni. Ez jónak tűnt. Miután nyílódtak az ajtók kiléptem, és beszálltam 2-3 ajtóval arrébb. De elszabtam valahogy nagy sietségemben, mert ugyanabba a kocsiba szálltam be, csak 3 ajtóval arrébb. Utólag ez egy marha jó poén, amin még én is röhögök, de akkor megállt bennem az ütő a saját hülyeségemtől. Persze mentségemre szóljon, hogy már nyomatták a szöveget, hogy vigyázzanak, az ajtók záródnak. Szerencsére a csávók nem nagyon foglalkoztak velem a továbbiakban. Talán belenyugodtak, hogy üres enyves kézzel mennek haza, vagy csak le voltak bénulva a röhögéstől. Mindenesetre ez volt eddig az év poénja, amit legyártottam. Büszke vagyok rá. Lett volna még egy lehetőségem, hogy hagyom őket elmenni, integetek nekik a peronról, és megyek a következővel haza. Csak későre járt, és sürgettem magamat a hazamenetellel. És a leszállást is tolvajosra vettem: vártam szépen, amíg elkezdik a figyelmeztetést az ajtók záródására. Ekkor gyorsan kipattantam, és elhúztam a csíkot. Nincs bent a véremben, de szerintem jól sikerült. Azért amikor leszálltam nézegettem hátrafelé, tréül is elsülhetett volna, ha követnek. Hazaértem. Éjfél körül még meghívtak egy lengyel-magyar beszélgetésre. Elvoltam ott fél kettőig.

Másnap délután egy magyar sorstárssal elindultunk a VB székesegyházba, mert minden hónap utolsó vasárnapján a diákok ingyen bemehetnek a templomba.
A metrótól a térig vezető úton is van néhány templom, amit már egyszer megörökítettem, de a napsütésre való tekintettel megint lefényképeztem.

Új UAZ felkészítve a szibériai viszonyokra

Aztán kértünk jegyet, majd egy golyóálló mellényes rendőrnő belenézett a táskánkba, aztán beengedett. A fényképezés furcsa mód megengedett, csak vakut nem lehet használni. Ez is valami.
A földszint több helyiségre oszlik, néhol labirintusszerű, a szobákban régi tárgyak, ikonok, pénzérmék, írásos emlékek kiállítása található. Bámulatos a falfelületek díszítettsége, virágos mintázata. Mintha csodaországban lennénk. Ott is vagyunk.

Majd az emeleten nézegettünk, ami tulajdonképpen a templom rész, ahonnét a kupolák tornyai nyílnak. Nem túl tágas a tér, nem úgy kell elképzelni, mint egy nagy templomot. Hanem inkább mint egy nappalit.

A látogatás után vettem néhány képeslapot a GUM mellett. Egészen baráti áron megkaptam őket, ezekkel nem üzérkedtek. Majd ettünk egy pirozskit a Vörös térről nyíló utcában.

Moszkvában persze még mindig hideg van. Itt a legcsekélyebb jelét sem mutatja a tavasz. Nincs egy levél sem a fákon, a Nap sem süt melegen, a szél is fúj, és esik a hó április elején. Nincs elegem a hóból, hiszen otthon nem is volt benne részem idén. Csak ha elolvad akkor minden csupa sár itt. Nincs különösebb tisztaság sem a járdán, sem az utcán.

Egyik nap új dolgot találtam ki, mert káposztát vásároltam, amit kissé körülményesen feldaraboltam, majd egy részét eltettem későbbre, a másik részét pedig megsütöttem serpenyőben hagymával. Sikerült találnom köménymagot, és kipróbáltam a szójaszószt is. Szerintem finom lett, de nem tudnám napokon át enni. Vele párhuzamosan levest is főztem sárgarépából, káposztából, borsóból némi tejföllel, amit mástól vettem el, mert más meg tőlem az enyémet. Őrület. 10 centi helyem van a hűtőben, de még az sem szent, és legfőképp egyeseknek nem egyértelmű a cuccok hovatartozása.
Finom lett a leves, két napig ettem. Azon is elgondolkoztam, hogy tényleg finom-e, vagy netán az igényeim csökkentek.
Azért megfigyeltem azt is, hogy ki mit főz. Alapvetően két táborra lehet osztani az embereket. Vannak a gourmanok, az ínyencek, akik nem lusták főzni, és vannak a kollégiumi patkányok, akik főtt tojást, virslit, zacskós levest, fagyasztott palacsintát, vagy tésztát esznek, de azt is odaégetik.
Ígértem fotót a konyháról, szerintem sikerült elkapni a pillanatot. Természetesen a galériában vannak. Jó étvágyat!
Főztem mást is, darált pulykahúsból, ugyanebből a káposztából, valamint egy maradék fél üveg lecsóból. Nem lett olyan rossz, de galaxisokkal elmarad a csikisbabtól. A pulykahús eléggé aromás. Csikisbabot kell főzni. Egyszerű, olcsó, finom. №1 étel.

Ha már konyha, akkor csótányok (bár ma kivégeztem egyet a szobában is). Érdekes állatok a csótányok. Meg is szerettem őket, állítom. Ha a költőverő bodobács vezetékes rovar (régen bottal szoktam őket vezetgetni), akkor a csótányok távirányításúak. Csak nagyon gyors mozdulattal lehet őket lecsapni, mert ha lassan közelítünk hozzájuk, akkor megérzik a levegő rezdüléseit és elfutnak. A konyhai mosogatók környékén minden méretben megtalálhatók. A kiszórt porok, csapdák ellenére rengeteg van. Én fizettetnék velük is kollégiumi díjat. Komolyra fordítva a szót röhej, hogy nem lehet kiirtani őket. A múltkor azért volt órákra lezárva a konyha, mert állítólag irtották őket. Hát gratulálok.

A szabad szerdán délelőtt többen elindultunk az Izmajlevó piacra, ami amolyan bolhapiac. Egészen jó idő volt, teljesen kék volt az ég, felhő nélkül. Aztán mire odaértünk teljesen beborult, és hideg lett, feltámadt a szél. A piacon nagyon sok szuvenír van, csaknem minden árusnál ugyanazok a termékek találhatók meg: matrjoska-baba, ikonok, díszes faedények, szövetek, szamovárok, sapkák, szőrmék, pólók. Sok a bóvli, de vannak olyan tárgyak is, amelyeket el lehetne hozni. Az árusok többnyire normálisak, de vannak agresszívebbek is, akiket úgy kell otthagyni, mert a fejemre akarja tenni a sapkát. Olvastam, hogy az árusok sokszor a külföldieknek az ár kétszeresét számítják fel, ezért nem árt, ha le tudjuk alkudni. Le is kell, mert ez piac, orosz piac. Csak két hűtőmágnest vettem ezen a napon, de rendkívül kedvező áron megkaptam, mert vettünk összesen vagy 10-et, és engedett az árus. Mivel nagyon hideg volt, befejeztük a nézegetést, és mentünk hazafelé. Én félúton elváltam tőlük, mert mentem a vikis találkozó helye felé.

Szocreál romantika

Haver, dobd már ide a csákányt!

Van választék

Partizanszkaja, ahol mindenki PPS-t szorongat

Egy repülőmúzeumot néztünk meg, ami az oroszországi repüléstörténetről ad tájékoztatást. A kezdetektől a modern kori utasszállítókig, vadászgépekig áttekinthető a repülés fejlődése, sőt a kiállításnak van egy űrkutatás része is. Sajnos sem idő, sem nyelvtudás nincs az egész múzeum tüzetes átbogarászására, de mindenesetre nagyon érdekesek a kiállított tárgyak, anyagok. A múzeumhoz tartozik egy óriási modellbolt, ahol maketteket, kész modelleket, kiegészítőket, mindenféle repülős könyveket, folyóiratokat, kitűzőket lehet vásárolni. Egy jó darabig elidőztünk ott, majd vettem négy régi Tu-154-eses kitűzőt. Még az áruk is beléjük van ütve.

Az első koaxiális légcsavar

A Kamov-26 rendkívül bonyolult koaxiális rotormechanizmusa

Repülőgép gépágyúk, közben hátul a Hazaanyácska harcba invitál

Az első katapultülés

Nagy koponyák: Lavocskin, Mikojan, Jakovlev, Szuhoj

Tupoljev

Igazi szocialista múzeum, végig áporodott dohos szagokat lehet érezni, és a dolgozók is egytől-egyig idős bábuskák, és alkesz-forma nyugdíjas férfiak, akik tévéznek. Rajtunk kívül csak egy gyerekcsoport volt, más senki az egész kiállításon. Ideális. 

Berijev

Il-62

Tu-154

Tupoljev, Antonov, Mjaszicsev, Iljusin

Rakétaindító sín és rakéta

Földre visszatérő igazi űrkapszula, mögötte Gagarin, akire rendkívül büszkék az oroszok.

Valamilyen stabilizátor az űrkapszulán, ami rendszerösszeomlás esetén megmenti a lélekvesztőt

Kutya az űrben. Ilyen kapszulákban ment fel sok kutya. Az állatok visszatérésére nem dolgoztak ki tervet, ezért Lajka kutya is az űrben pusztult el, akárcsak sok más társa. Az oroszok szerint szenvedés nélkül, az amerikaiak szerint kínok között, leláncolva, a forróságtól a repülés első óráiban. Tény, hogy a Földre nem tért vissza, mert több, mint 2500-szor megkerülve azt, belépett a légkörbe és elégett.

Gleb Jevgenyevics, a Buran-t megtervező szervezet főkonstruktőre

Ilyesmi a Buran pilótafülkéje. A magasságot következetesen kilométerben jeleníti meg a digitális mutató, a sebességet pedig km/h-ban és Mach-ban.

Minden fontos műszer, kapcsoló duplikált, mert az űrhajósoknak nagyon kicsi a lehetőségük a mozgásra. Továbbá a gázkarok a bal oldalon vannak, ami a vadászgépek kezelőszerveinek elrendezését tükrözi, nem beszélve a botkormányról.

Műhold objektívje, csak 72 kg

Bolygókra küldött szondák

Űrhajós cuccok, érdekes a cipő talpán lévő tépőzár, ami abban segít, hogy ne kelljen "reggel" sokat keresgélni.

Szkafander. Érdekes megfigyelni a tükröt a jobb kézen. Nem a smink miatt kellett, hanem egyszerűen túlságosan körülményes megfordulni az űrben, amikor mindenféle kábelek és hevederek tartják az űrhajóst.

Átbeszéltük Vikivel a Szentpétervári mókát is, mert április vége felé utazunk repülővel 4 napra. Felvettem a kapcsolatot ez ügyben a szentpétervári ismerősömmel is, aki örömmel fog végigkalauzolni minket a városon. Mindhárman rajongunk a repülés világa iránt, ezért központi téma lesz a Pulkovó repülőtér is, ahol szeretnék majd fényképezgetni. Ahogy az idő engedi, itt Moszkvában is meg kellene néznem a repülőtereket, mert már hiányoznak a repülők. Otthon legalább van C-17 minden héten, de itt csak az ablakból látom őket néha-néha, ahogyan fordulnak final-re Vnukovó felé. A város felett 8100 lábig tiltott a berepülés. Ez néhány éve van így.

Közben szétmegy a fejem a szobatársam dobolásától. Meg van őrülve, egész nap ül az ágyon és két dobverővel üti a lepedőt, közben topog a lábával. Ez a hóbortja. Közben megint eleredt a hó. Április 4-e van, szép tavaszi nap. Inkább kiugrok a boltba valami kenyérféleségért, hátha egy óra múlva hóakadály lesz. 10 perccel később pedig hét ágra süt a nap.