Szentpétervár első blikkre D+59

Tudom, hogy csomó bejegyzéssel el vagyok maradva, de meg lehet nyugodni, mert majd teszek fel azokról is némi élménybeszámolót. Csak nem akarok unalmassá válni számomra, és kedvetlenül sem akarok írni. No meg időm sincs. Abszolút nincs. Az elmúlt hetekben egyszerre tavasz lett, elkezdtek rügyezni a fák és meleg van. Ez az idő alkalmas arra, hogy végre szabadtérre is tervezhessek valami programon. Persze múzeumokba is jártam (Puskin Múzeum), ahol Van Gogh, Cezané, Picasso képei között Munkácsy képeit is láthattam.
Még egyszer kimentem a Domogyedovó repülőtérre fotózni egy teljes napra, valamint gőzerővel készültem Szentpétervárra.

Ma jött el az utazás napja, amit már egy hónapja kiválasztottunk Vikivel. Szentpéterváron van egy barátom, Jevgenyij, aki készségesen vállalta, hogy körbevezet minket a városban és ki is jön elénk a reptérre.

A napom 6:30-kor kezdődött, amikor a telefon ébresztője éles késsel vágta ketté a rövidke éjszakámat. Gyorsan feleszméltem és szedelődzködtem, mert 7 órakor mindenképp el szerettem volna startolni a repülőtérre, mert egyedül és először kell kikeverednem. A találkozót 10-re beszéltük meg, bőven két órával a gép indulása előtt. 20 percet vártam az iskolához közeli buszmegállóban, mire jött az a busz, ami nekem kellett. Marsrutkával is elmehettem volna, de nem volt kedvem a kaukázusi sofőrrel egyezkedni, hogy mi legyen a nagy bőröndömmel. Amúgy is drágább a marsrutka. Aki nem tudná, a marsrutka amolyan iránytaxi. Egy kisbusz, adott útvonalon közlekedik, és csak akkor áll meg, ha szólunk a sofőrnek. Én inkább bevártam a 226-os buszt, ami elvitt a délnyugati metrómegállóhoz, ahonnét buszok indulnak a Vnukovó repülőtérre. Sikerült megtalálnom a buszt, és mivel épp az összes utas leszállt róla, megkérdeztem a sofőrt, hogy honnan indul. Megértette, és válaszolt is, amit meg én értettem meg. Siker. Átvergődtem az úttesten köpések és marsrutkák között lavírozva, majd felszálltam a 611-es buszra, amelyben kellemes heringparty volt a repülőtérig. A reptéren várnom kellett Vikire, mivel én már 8-kor megérkeztem, ő pedig csak fél 9 körül jött. Addig a leszálló repülők nézegetésével múlattam az időt, és szórakoztam az önmagát befékező poggyászkocsival.

Végre Viki is megjött, és mehettünk a becsekkoláshoz, ahol megszabadultam a csomagomtól és megkaptam a beszállókártyát. A Transaero légitársaság vendéglátását élvezhettük, amivel nem is tévedek sokat ha így fogalmazom meg. De erről később.

A becsekkolás után biztonsági ellenőrzés, minden OK. Megkerestük a mi kapunkat, majd 2-3 órát lődörögtünk a belföldi terminálon. Ez az, ami Magyarországon nincs. Fényképezgettem a repülőket az ablakon át, és vártam a reggeli Wizz Air gépet Budapestről. Meg is érkezett, méghozzá az a gép, amivel csaknem két hónapja én jöttem Moszkvába. Jó volt újra látni, mert egy kis fotós-repülős emléket, színt, egy kis Magyarországot hozott magával. Aztán vártuk, hogy felszálljon és elguruljon előttünk. De csak nem mozdult meg, még csak a hajtóműveket se indította. Csak a segédhajtómű körül pezsgett a levegő 40 percen át. Gondoltuk, hogy valami váratlan késés keletkezhetett, mert teljesen készen állt a menetrend szerinti indulásra. Aztán hívtak bennünket is a kapuhoz. Otthagytuk az ablakot a Wizz romantikával együtt, és majdhogynem rohantunk a kapuhoz. Hogy miért, nem tudom, nem én diktáltam a tempót. Egy nem rosszul kinéző szőke letépte a beszállókártya szélét, majd útnak eresztett. Repülőgép sehol, csak egy reptéri buszban gyülekeznek az utasok. Megint egy heringparty kerekedett, majd kisvártatva elindultunk a gép felé. Körbenéztem nagyjából, hogy vannak-e kaukázusiak vagy gyanús alakok. Többnyire azonban dolgozók, normális jól öltözött emberek voltak körülöttünk. Ez azért mégsem MÁV másodosztály BAZ megye.

Aztán végre leálltunk a repülő mellett, ami egy Boeing 737-700-as. Nem ért meglepetésként, tudtuk. Csak azt reméltem, hogy a Transaero 7 darab 737-700-asa közül azon 4 valamelyikét kapjuk, amelyek egykoron (sajnos egykoron csak) a MALÉV flottájának ékes tagjaiként szállították a magyar utasokat szerte Európában.
A szépség:

Korábban:

http://www.planepictures.net/netshow.php?id=788946

2012 február 3-án azonban a sorsuk végleg megpecsételődött: a MALÉV leállt, és a repülőgépeit azonnali hatállyal a lízingcége rendelkezésére bocsátotta. Ez után három másik társával együtt a Transaero légitársaságnál kezdett új "életet" 8 évesen. A kezdetektől latolgattam az esélyeinket egy ex-MALÉV gépre, és az 57% bejött, mert megkaptuk. Beszálltunk a gépbe, konkrét ülőhelyünk volt. 12 E és F. Én ültem az F-en, azaz jobb oldalon az ablak mellett. A gép belseje kissé lehangoló, az ablak retkes és repedezett volt, a lehajtható tálca pedig önálló életre kelt, laza pályán mozgott nagy holtjátékkal. Na mindegy. A repedezett ablak elmegy, ez csak anyagfáradás, amit fel lehetne polírozni. Lassan eljött az indulás ideje is, de csak nem történt semmi. Álltunk működő segédhajtóművel és vártunk. Sejtettem, hogy valami gáz van, mert a Wizz Air sem indult el időben. Gondoltam, hogy valami miatt borult a rend a reptéren, és kicsúsztak a gépek a nekik megszabott résidőkből. Aztán bő 40 perc várakozás után kitoltak bennünket a gurulóra és hajtóműindítás után a várópontra gurultunk, ahol vagy 10 percig vártunk járó hajtóművekkel.

A pilóták már mentek volna, időnként álló helyben feltolták a gázkarokat. A pályán volt egy másik gép, azt kellett megvárni.

Aztán belehúztunk mi is, a pilóták meg a műszerfalba tolták a gázkarokat. Gyorsult a gép mint a mocsok.

Pillanatokon belül fent is voltunk.

A kezdeti emelkedést követően néhány Cumulus felhőn vágtunk át kisebb-nagyobb dobálás kíséretében.

Felemelkedve egyszer csak jött a sztyuvi és kaját osztott. Amúgy nem járna, de a késés miatt megkaptuk. Kétféle menüből lehetett választani: kérsz, vagy nem. Jóféle zsömlét és lazacfilét toltak elém némi zöldséggel doppingolva. Közben valami tejfölszerű felhő keveredett alánk és nem lehetett semmit sem látni a tájból. Ez pont jó volt arra, hogy megegyem amit adtak. Közben azért kicsit dobált a turbulencia, úgyhogy a teával kezdtem. Idézhetnék a James Bond filmből is, amikor Pierce Brosnan egy Martinit kér "rázva és nem keverve", aztán rázkódik a repülőjük, a sztyuvi kisvártatva hozza az italt és megszólal James: "még jó, hogy rázva kértem, és nem keverve".

Nézegettem kifelé a repedezett ablakon, hogyan leng le-fel a szárny vége és a hajtómű. A gép kb 90%-on volt terhelve, de a VIP osztályon senkit sem láttam. Alig hogy befejeztem az evést már süllyedtünk is, hiszen az út csak alig másfél óra. Nem is mászkáltam, mert legbelül ültem. Lassan leereszkedtünk és egyre közelebb jöttek a fák, kiengedték a futóműveket, a fékszárnyakat. Egy ütődést követően talajt is fogtunk, majd eszeveszett fékezés következett. A múltkori Wizz repülés során nem fékeződtünk ennyire. Gondolom a pilóták a lehető legkevesebbet akartak gurulni leszállás után, mert el is voltunk késve, ráadásul építési munkálatok zajlanak a Pulkovó repülőtér apronján, ezért némelyik guruló le van zárva.

Kikeveredtem a repcsiből, és rögtön egy fotóval akartam kezdeni, de leintettek a repülőtéri dolgozók, hogy nem módi, nyelzjá. OK. Pedig ott állt testközelben egy An-148, amit még nem fényképeztem le soha. Na mindegy, most már tudom, hogy Vnukuvóra egy óra alatt kijutok és talán látok ott is valami újdonságot ha visszaérek Moszkvába. Sajnos közeleg a vizsga időpontja is, és sok rá a tanulnivaló.

A terminálra megérkezve találkoztunk Jevgenyijjel, akinek egy órát kellett pluszban várnia a késés miatt.
Mint kiderült azért kellett várni minden gépnek, mert Putyin elrepült valahová és kitakarították előtte a leégteret, hogy még véletlenül se fenyegesse egy légijármű se a vezér gépét. Megkerestük a buszt és elindultunk a város felé. Szentpétervár már a buszozás alatt jobb benyomást keltett, mint Moszkva. A buszon buszos ellenőrnéni dolgozik, ő árulja a jegyeket. Kapásból kiszabott 25 Rubelt a 14,4 kilós bőröndömre, mintha olyan rohadt sok helyet foglalna a gyengén terhelt csuklós buszon. Erről a magyar b*sszuk jól meg a turistát jut az eszembe. De sebaj, lett két különleges szentpétervári buszjegyem. Nekem tetszik mindkét város, mindegyik másért. Szentpétervár tisztább, rendezettebb, szebbek az épületek is, kevesebb a paraszt kaukázusi. Ráadásul nagyon különleges látványt nyújtanak a csatornák a lapos hajókkal és a hidakkal. Mivel már jártam Velencében, el tudom mondani, hogy tényleg hasonló a kettő. De persze csak a csatornák miatt. Minden más eltérő. Az utcán ugyanúgy árulnak virágot a babuskák, mellette halat is lehet kapni faládákból. Nagyon sokan horgásznak itt, a Néva folyó partján sötétedés után is tele van a sétány pecásokkal. Lehet kedvtelésből csinálják csak, mert a hal nem túl egészséges ebben a szennyezett vízben.

Először vettünk pár metrózsetont, majd eljutottunk a szállásra. A szentpétervári metró más, mint a moszkvai, mert itt a legtöbb állomáson van egy folyosó és a folyosó két oldalán liftajtók. Amikor megérkezik a szerelvény, a liftajtók kinyílnak, és pontosan a metróvonat küszöbén át léphetünk a szerelvényre. Ez egy hülye- és öngyilkosbiztos megoldás.

A metróban ugyanazok a felügyelő nénik ülnek, mint Moszkvában. Nézik a mozgólépcsőt, hogy nincs-e valami rendellenesség.

Ezen a napon tettük egy sétát a városban, nagyjából megismerkedtünk a szerkezetével, és rájöttünk, hogy hideg szél fúj úgy általában.

Péter-Pál erőd

Téli palota

Téli palota, benne az Ermitázs 3 millió tárggyal.

A világ legnagyobb rögzítés nélküli oszlopa, valami 5000 tonna, és a saját tömege tartja a helyén.

Puskin háza, itt halt meg haslövése következtében a pisztolybalhét követő második napon. Nagyon hangulatos az utca, középen egy csatornában a Mojka folyó csordogál.

Tipikus szentpétervári utca.