Rengeteg tennivaló akadt az elmúlt két hétben, többek között másik szobába költöztem a gyakori esti mulatozások miatt. Úgy érzem, hogy így jöttem egyensúlyba. Az új szobámban egy kínaival és egy románnal lakom együtt. Eddig még minden OK, de azt hiszem, ezt csak május 29-én lesz alapos okom kijelenteni, vagy letagadni. Addig minden változhat, fokozódhat a nemzetközi helyzet. Voltak változatos napok, és voltak szokásos szürkés hétköznapok is. Mivel sem időm, sem alapanyagom nem volt a mindennapos íráshoz, inkább egy összefoglalót készítettem, hogy mi történt az elmúlt 1-1,5 hétben.
Mint eddig mindig, a szerda trópusi szigetként úszik bele a hétköznapok Jeges-tengerébe, a kimozdulás némi felüdülést hoz a mindennapos tanítások közé, és végre ki lehet szabadulni a kaptárból, vagy ahogy tetszik gulagról, elefántcsonttoronyból, lepratelepből, csótányfészekből. (Ez utóbbival nem lőttem túlságosan mellé.) Nem utálok itt lakni, csak nem találok szebb helyeket, amihez hasonlíthatnám a kollégiumot, és azért mégsem vezetem félre az olvasóközösségemet.
A már megszokott módon, az orosz ismerősömmel vágtam neki felkutatni a város nevezetes helyeit.
Reggel ismét hóesés fogadott, sőt fújta is a havat. Hideg nem különösebben volt, de a hó széllel már önmagában kellemetlen odakint. De elindultam azért, hiszen meg volt beszélve, és szerettem volna készíteni egy-egy havas képet is. Mégiscsak az utolsó és egyetlen havas nap ez az itt tartózkodásom alatt, nem akarom elmulasztani.
Leszállva a metróról egy emlékkőnél találkoztunk, 10 másodperccel a megbeszélt idő előtt értem oda. Reggel, 10-11 körül nincs nagy tömeg a metrón, néha még le is lehet ülni. A találkozás helye egy kő egy talapzaton, amit Sztálin büntetőtelepéről hoztak a terror áldozatainak emlékére. A Ljubjanszkaja téren található a KGB központja is, ami az orosz Andrássy út 60., eredeti funkciójában meghagyva.
Elindultunk a Vörös térre vezető úton, közben elmentünk pár érdekes épület előtt. Persze Moszkva belvárosában csak érdekes épületek vannak, szinte mindegyikben laktak, írók, költők, vagy valamilyen szerepe volt a forradalom idejében, esetleg korábban.
A Vörös térre látogattunk el, immár nem tudom hányadszor. De ezt nem lehet megunni. Végig akarok menni az összes kövén, amíg itt vagyok. Végre eltakarították onnét a műjégpályát, ami még az első vörös teres képeken éktelenkedik. Nem értem, hogy miért pont a tér közepére kell tenni egy ilyen otromba létesítményt. Rendesen eltolta a tér hangulatát amíg működött.
 |
| Kazányi Istenanya templom, amely a lengyel megszállók elűzésére emlékeztet |
 |
| A Történeti Múzeum, jobbra a Föltámadási kapu |
 |
| A Vörös tér téli arculata |
 |
| Balra a GUM, szemben a Vaszilij Blazsenij székesegyház, jobbra a 71 méteres Megváltó-torony, ami régen a Kreml bejárata volt. Harangja anno az "Isten óvja a cárt" játszotta, ma pedig az új orosz himnuszt zengi. |
A következő állomásunk a Nagy Színház, azaz a Balsój Tyeátr volt, amellyel nem más, mint Karl Marx kőbe vésett alakja néz farkasszemet időtlen idők óta.
 |
| Világ proletárjai egyesüljetek! - olvasható az emlékművön. Úgy látszik, ettől még nem akarnak megszabadulni a moszkoviták. |
Egyébként a nagyon feltűnő köztéri Sztálin és Lenin szobrokat eltávolították, de van még bőven belőlük.
Hogy miért szembe állították a színházzal, és miért nem a színház elé tették, az különös. A Nagy Színház mellett található a Kis Színház is. A színészek némelyike külföldi útja során disszidált.
A Nagy Színház falán egy emléktáblán olvasható, hogy az épületben alapították meg a Szovjetuniót 1922. december 30-án.
Egyébként a bemenetel nem olyan egyszerű és olcsó, mint Magyarországon. Nagyon komoly ára van egy jegynek, gyakorlatilag 10.000 Forinttól a csillagos égig kérhetnek érte attól függően, hogy a dolgozó hol akar ülni. Minden nap 50 jegyet felajánlanak a diákoknak, azaz egész Moszkva diákságának. Számunkra csak így lehetséges a bejutás kedvezményes módon.
 |
| A Kis Színház |
A színházaktól pár lépésre található Moszkva egyik, ha nem a legdrágább drogériája. CUM a neve, az ajtónál komornyik, vagy amolyan hotel-féle ajtónyitó ember áll, aki nyitja az ajtót, ha arra téved valaki. Persze ide sem az éhes proletárok járnak parfümöt shoppingolni. Amikor a bejáratnál voltunk, épp egy BWM-n nyitott ajtót a sofőr a boltból kikeveredő tehetős utasainak. Azért a plebs számára is létezik a hely, így mi is átmentünk rajta, csak hogy lássuk, mi van itt. Egy folyosó mentén különféle asztalszerű vitrinek álltak, amelyek ékszereket, parfümöket, és minden egyéb női kozmetikai felszerelést tartalmaztak. Az út mindkét felén hostessnők álltak, hibátlan állapotban. Parfümillatokat osztogattak papírcsíkokon. Elvettem párat tőlük, vagy inkább ők adtak egyet-egyet, de szerintem mindketten sejtettük, hogy ebből nem lesz üzlet. Puccos a hely, inkább nem is fényképeztem, és nem nyúltam semmihez. A vásárlási szándékom legkisebb jelét sem mutattam.
Aztán túltárgyalva a CUM-ot továbbindultunk egy másik hely, a legrégibb csemegeüzlete felé. De előtte még útba ejtettünk egy érdekes teret, ahol épp egy MTZ traktor tolta a havat. De nem ettől volt érdekes, hanem attól, hogy Moszkva fő utcája, a Tverskaya mellett fekszik. Az ismerősöm elmesélte, hogy régen sem a Tverskaya sem a tér nem volt ilyen széles. Sztálin rendelkezett úgy, hogy a növekvő forgalomra való tekintettel tolják odébb az épületeket. Meg is tették!
A téren Moszkva alapítójának lovasszobra áll.
Aztán benéztünk egy igazán különleges, a város, vagy talán az ország legkülönlegesebb boltjába is. A Jeliszejev a cári időkben az udvar beszállítója volt, ma a rendkívül ínyenc termékeivel, különleges szuvenírjeivel csábítja be a vásárlókat. No és persze magáért beszél a belső tér szecessziós stílusú kialakítása. Nem vettünk semmit, noha nem biztos, hogy ez a legdrágább bolt. Csak levegőre volt szükségem...
Utunk Puskin behavazott szobránál ért véget.
Másnap a havazásra való mélységes tekintettel nekiindultunk egy esti "vörösterezésnek", fényképezésnek. Nem bántam meg, mert megint szép fotók születtek, és egy kicsit tovább is barangoltunk a városban az egyik csoporttársammal. Éjfélre sikerült hazakeveredni.
Következő Vikis kirándulásom helyszíne a Fegyveres Erők Központi Múzeuma volt. Ez számomra eléggé érdekes hely, Hadtörténeti Múzeum jellegű, de természetesen legalább 10-szer nagyobb nála. A múzeum bejáratához közeledve legelőször a deszantosok emlékművével találkozik a látogató, majd megtorpan a KURSZK tengeralattjáró személyzetének emlékére emelt szobor előtt is. Az atommeghajtású tengeralattjáró 2000. augusztus 12-én robbanótöltet nélküli torpedó indítás közben a torpedó alacsony minőségű kialakítása miatt robbanás történt, és az eszköz elsüllyedt a gyomrában 118 emberrel.
Aztán a bejárat mellett egy T-34-es harckocsi fogad - ezúttal békével. Ez a háború legsikeresebb orosz konstrukciója. Bár minősége talán silányabb mint a német Tigrisé, mégis diadalt arattak a németek felett, melynek okaként legfőképp a számbeli fölényük említhető meg. A német Tigrisek jóval strapabíróbbak és páncélozottabbak voltak, lövegeik űrmérete is nagyobb volt, ám Németországnak nem sikerült időben elegendőt gyártania. Egyesek szerint ha ez nem így történik, akkor a háború kimenetele is megváltozik. Tény, hogy a szövetségesek rettegtek a német harctéri csúcsragadozóktól. Egy háborús mondás szerint:
"A Tigrisekben az a jó, hogy kevés van belőlük."
 |
| Tigris |
 |
| T-34 |
A múzeumba való belépés megint mókás volt. 420 Forintért beengedtek, majd jó orosz szokás szerint mágneskapu következett golyóálló mellényt viselő rendőrökkel. Csip-csip. Kinyittatta a táskámat, aztán szólt, hogy be kéne tenni a megőrzőbe. Oké. Odamentünk oldalra, de a zárható rekeszek csak 3/4 akkorák voltak, mint a táskám. Ez nem jó. Megpróbálkoztunk a ruhatárral, hogy majd ott letesszük, hiszen ott is vigyáznak rá. Magyarországon menne is, de "etá rássszíjjáá". A ruhatáros néni nem volt hajlandó elfogadni a táskát, magyarázott, hogy a rekeszekbe kellene tenni. Erre mondtuk, hogy de nem fér bele. Ez sem hatotta meg. Ezek szerint mehetek is kifelé a jegyemmel? Ott tartunk, hogy táskával nem lehet bemenni, a rekesz kicsi, a néni nem fogad el táskát. Két szék közt a földön, üres halmazban vagyunk. Aztán érthető módon gesztikulálva a tudtára adtam, hogy mennyire rugalmatlannak tartom a hozzáállását a dologhoz. Erre végre hajlandó volt elvenni, és még vartyogott is mellé valamit, hogy milyen nehéz.
Először a szabadtéri részt kezdtük el nézni, ahol a teljesség igénye nélkül a következők találhatók: helikopterek, repülőgépek, harckocsik, páncélozott járművek, rakétaindítók, önjáró és vontatott lövegek, ballisztikus rakéták, hajó, víziaknák.
 |
| Mi-24 harci helikopter korai formájában |
 |
| MIG-21 |
 |
| Ez milyen bogár? |
 |
| 120 tonnás, 3 centi páncéllal és egy 12,7 mm-es géppuskával felszerelt mozdony |
 |
| IL-28 bombázó, nem egy sikeres konstrukció |
 |
| Szu-27, a szovjet légtér vitathatatlan királynője |
 |
| Víziaknák |
 |
| Tengerészeti Kamov (Ka-25) |
Bent folytatva a múzeumozást, elsőként az orosz-afgán háborúnak emléket állító termet néztük meg. Sokat nem értek a kiállítás szöveges anyagából, de úgysincs idő (sajnos) végigolvasni a kiírásokat. Éppen elég látnivaló a sok fegyver, használati tárgy. Aztán következtek a nem teljesen követhető logika szerint berendezett termek. A forradalmi idők hadi viszonyaitól a hidegháborús kémkedéseken keresztül a modern különleges erők felszereléséig minden megtalálható a múzeumban. Nagyon érdemes meglátogatni, gondolkozom rajta, hogy még visszamegyek. Csak végigfutottunk rajta, pedig tüzetesen át lehet nézni, el lehet időzni mindenhol. Láttam egy magyar pisztolyt is 1937-ből. Az egész múzeum az orosz és a szovjet fegyveres erők ütőképességét, és az ellenfelek feletti diadalt állítja a középpontba a történelmi fordulópontokon és az ország hadtörténetében fontos szerepet játszó személyek történetein keresztül.
 |
| Lenin szocializmusának homálya lengi körül az épületet |
 |
| Ilyen egy atomtöltet |
 |
| Lelőtt amerikai U-2-es kémrepülőgép roncsa. A pilóta katapultált, és túlélte a nem túl vidám mókát. Később fogolycsere útján került vissza az USA-ba. |
|
Lustábbaknak itt a lényeg belőle:
1960. május 1-jén, tizenöt nappal a párizsi kelet-nyugat csúcstalálkozó előtt, a Francis Gary Powers vezette amerikai Lockheed U–2 repülőgép felszállt a pakisztáni Pesavarból. A Szovjetunió nagy magasságú átrepülése után a norvégiai Bodø repülőterére kellett volna leszállnia. A repülés célja a Szverdlovszk és Pleszeck környékén található interkontinentális ballisztikus rakétasilók lefényképezése volt.
Az egy hónappal korábbi U–2 bevetés eredményeként a közép-ázsiai, kazahsztáni, szibériai, uráli és észak-oroszországi légvédelmi erők teljes készenlétben várták a következő kémrepülést. A gép radaros érzékelését követően parancsot adtak arra, hogy a gépet mindenképpen a földre kell kényszeríteni, akár még úgy is, hogy egy másik repülőgéppel nekicsapódnak.
A gép nagy repülési magassága miatt az elfogóvadászok nem jártak sikerrel, ám az U–2-re kilőtt 14 db SZ–75 Dvina (NATO-kódja: SA–2 Guideline) légvédelmi rakéta közül az egyik a gép közelében robbant és megrongálta azt. A rakéták az U–2-t üldöző egyik szovjet MiG–19-et is megsemmisítették. A szörnyethalt szovjet pilótának posztumusz jelleggel a Szovjetunió Hőse érdemrendet adományozták, bár a halál okairól nem adtak tájékoztatást. Powers súlyosan sérült gépe Szverdlovszk közelében zuhant le, mélyen a szovjet területeken. Powers ejtőernyővel ért földet. Ezt követően elfogták és letartóztatták.
 |
A náci Németország ellen vívott háború, és Berlin bevételének emléket állító részlet. Körös körül igazi vaskeresztek, melyeket a hadifoglyoktól és ki tudja még, hogy honnan szereztek. A vaskeresztet sem mindenkinek adott Hitler.
A kiállítás ezen része a nácik sárba tiprását hangsúlyozza. A vörös lobogó legfelül, az összes náci fegyver, zászló, vaskereszt pedig a földön, vagy a padlóba süllyesztve vitrinben van. |
 |
| A Reichstag faldarabja, melyre a Berlint elérő szovjet katonák írták fel a neveiket |
Megosztanék némi információt a legújabb (kényszer szülte) találmányaimról:
Először is gyártottam egy jóféle szemetest a kiürült vizesballonból. Levágtam a tetejét és az alját, vágtam az oldalára három kis ablakot, hogy ki lehessen hajtani a füleket. Egy füles zacskót így fel lehet akasztani rájuk, a hátsó füllel pedig a ballont lehet felfüggeszteni. Csak bele kell ejteni a szemetet, és amikor tele a zacskó, akkor le lehet akasztani sterilen és könnyedén.
A másik találmányom a szappantartó gyümölcsleves dobozból. Tulajdonképpen olló híján addig téptem körbe-körbe a tetejétől, amíg elértem az aljára úgy, hogy marad még kis perem. Egyszerű módja a szappan tárolásának. Nem csúszik ki, nem ázik a saját levében, ráadásul fel is lehet akasztani egy fogasra kézmosás közben, mert böktem rá egy lyukat.
Harmadik korszakalkotó újításom a mosólavór. Természetesen ez is vizesballonból készült, egy oldal kivágásával. Zokniknak és alsóknak tökéletes.
Negyedik vívmányom az irattartó. Mondanom sem kell, hogy mi volt az alapanyag. A tetejét és egy oldalát levágva egy nem túl stabil, de használható irattartót kaptam, ami remek dísze az íróasztalomnak. Jobb, mint egymás hegyén-hátán látni a füzeteket, mappákat.
A gasztronómia területén is kalózkodtam az elmúlt időszakban.
Meguntam a csirkemellet, vettem csirkemájat. Sikerült megfőzni-sütni. Nagyon finom lett ez is, eléggé sikerült eltalálni az otthoni ízeket. Pedig csak sóm, borsom, és külön erre az alkalomra vett bazsalikomom van. A lényeg, hogy sok hagyma legyen mellette. Ez mindenre igaz. Hagyma mindenbe kell.
Aztán a csirke-korszak is lezárult egy időre. Más vizekre eveztem, csilis babot készítettem. Egyszerű és kiadós étel, ráadásul nem kell a darált hússal bajlódni, köretnek pedig nincs jobb a kenyérnél. Vettem kukoricakonzervet, babkonzervet, és egy üveg csípősnek kinéző paprikatrutyit. Nem mertem igazi csiliszószt venni, mert az méreg. Kicsit allergiás vagyok a csípősre, rögtön bedugul az orrom, ha túlzásba viszem. Ez persze nem rossz, mert ilyenkor a légutak fokozottabban tisztulnak. Erre egy ilyen mocskos nagyvárosban szükség is van. Azért sajnáltam, hogy nem hoztam egy üveg Erős Pistát. A múltkori vásárlásból maradt még egy 0,33-as paradicsomszósz, azt is hozzáöntöttem a főzés végén. Nagyon finom lett, el sem hittem, hogy én csináltam, és semmiféle nitrites, ízfokozós fűszerkeveréket, port nem használtam hozzá. Rögtön vittem is kóstolót egy csoporttársamnak. Úgy döntöttem, hogy megismétlem szombaton ezt a csilis babot.
Aztán beszereztem egy kisebb fej káposztát is, amit majd megpárolok. Vettem borsót, krumplit, hagymát, sárgarépát, amiből remek bazsalikom ízű leves lesz majd. Nem igazán nagy a fűszerválaszték a boltban. Már kezdem érteni, hogy miért mondják a magyar konyhára, hogy fűszeres. Van itt is paprikapor, de a színe jóhiszeműen narancsszínűnek nevezhető csak.
A felvágottak még mindig nagyon de nagyon drágák, a sajtokkal egyetemben. Sajtot vettem, de felvágottat nem fogok. Felesleges. Tízóraira is sajtos-majonézes bagettet teszek.
Mostanában kevés szirok-ot eszem, nem tudom mi van velem, pedig még van is itthon. Inkább a bonbonokat próbálgatom. Találtam két nagyon jó ízűt, ezekből biztosan viszek majd haza. Ezen kívül vettem halvát, amit ugyan otthon is lehet kapni, de valahogy megjött a kedvem hozzá, amikor megláttam. Gyakran veszek pirozski-t és cseburek-et, de eddig még nem nagyon sikerült olyat vásárolni, amilyet szerettem volna. Nem tudom hol a hiba, de csak röhögök rajta. Az Asanban van egy pékség, ahol különféle frissensült húsokat és egyéb pékárukat lehet venni. Ott szoktam a fent említett nagyon finom dolgokat beszerezni, mert viszonylag higiénikusnak tűnnek a körülmények. A kiszolgálótól általában megkérdezem, hogy milyen van, miből lehet választani. Kívülről mindegyik ugyanolyan, a töltelék nem látszik. Elmondja, hogy milyenek vannak. Én a káposztásra utazom, a húsosban mócsingok vannak, ráadásul az drágább is. Tehát káposztás. Ha nincs, akkor krumplis. Kérek kettő káposztásat, az ürge kivesz kettőt, beüti a gépbe, ráragasztja a matricát, majd odaadja. Eddig az volt a legjobb, amikor két káposztásat kértem, húsos címkét tett rá, és krumplis volt a cucc. Röhej. Nem tudom, hogy a kérésem melyik részét nem tudta értelmezni.
Az elmúlt napok nagy meglepetése a kontaktlencse-automata volt. Nem tudom, hogy mekkora biznisz lehet ilyeneket üzemeltetni, de vannak még ennél furcsább dolgok is. Például, hogy zöldségboltban lehet húst venni, és ugyanott szemüveget is árusítanak. Marketingből érdekes példa lenne. Bemennek az emberek két sárgarépáért, mert az jó a látásra, és eszükbe jut, hogy hoppá, mit szórakozzak a répával, mikor szemüveg is van? "Etá rássszzíjjjááá!"
