D+13 Vége a hétnek, party a nagykövetségen

Tegnap átnéztem, amit vettünk az elmúlt általános orosz órán, mert ma a precíz tanárnő számon kérte. Már több lapot is adott feladatokkal, szövegekkel, szavakkal, amit meg kell tanulnunk. Még nem annyira nehéz az élet, főként az új szavakra kell koncentrálni, mert nyelvtanból túl sok újdonságot még nem tanultunk. De azért kaptunk házi feladatot rendesen.

Az este folyamán a moszkvai magyar nagykövetségre voltunk hivatalosak a március 15-i ünnepség alkalmából. Direkt ezért elhoztam otthonról az öltönyömet, az ünneplő cipőmet, fehér inget, nyakkendőt. Ha egyszer is kell, már megérte. 17 órára kellett érkeznünk, az utat metróval és trolival tettük meg, 1,5 óráig tartott odáig eljutni, ebből eredően összesen fél óránk volt tanítás után összekészülni. A nagykövetség kerítésénél három rendőr teljesített szolgálatot, és úgy mehettünk be, ha az elsőnek odaadjuk az útlevelünket, és ő hangosan felolvassa az adatokat, mert van nála egy készülék, ami hangot és videót is rögzít. Miután ez megvolt, a másik rendőrhöz kellett odalépni, aki újfent leellenőrzi az útlevelet, majd beenged.

Beléptünk a nagykövetségre, ahol már sok ember mozgolódott öltönyben, ünneplő ruhában. Én vittem a hátizsákomat benne az ünneplőcipőmmel, mert abban nagyon kényelmetlen a séta a metróig és vissza. Úgyhogy gyorsan cseréltem ott, majd beadtam a cuccaimat a ruhatárba. Osztogattak kokárdát is, és mivel nekem nem volt (csak egy címeres kitűző) kértem egyet. A rendezvény egy nagyobb teremben zajlott, a bejárattól nem messze welcome italos asztal állt, többféle magyar borral, röviditalokkal. A rendezvény a himnusz eléneklésével kezdődött, majd egy beszédet hallottunk, ami az ünnephez pont nem kötődött. Talán csak egy érdekes része volt, egy Kossuth-idézet, amelynek az értelme körülbelül az volt, hogy jó dolog a tolerancia, de a hangos kisebbség könnyen elnyomja a jámbor, csendes többséget. A beszédet követően Moszkvában, magyar általános iskolában tanuló magyar diákok szavaltak verseket Petőfitől, József Attilától, és más magyar költőktől. A hivatalos rész zárásaként egy négytagú néptánccsoport morva zenét és táncot adott elő. Mint később megtudtuk tőlük, nemsokára indulnak autóval udmurtföldre, még 1200 km-re keletre, hogy táncházat tartsanak az ottaniaknak.

A rendezvényen rengeteg öltönyös, magas rangúnak tűnő, érdekes ember volt. Nagyon kíváncsi voltam, hogy kik lehetnek ők, vagy miért vannak Moszkvában. Folytatásként oda lehetett vonulni az asztalokhoz, amelyek roskadoztak a különféle hidegtálaktól, meleg ételektől. A teljesség igénye nélkül megpróbálom felsorolni, hogy miből lehetett csemegézni: görög-saláta, húsos franciasaláta, sonkatekercs, kaszinótojás, rántott csirkemelldarabok, fasírozottak, felvágottak, marhapörkölt, tejszínes-gombás csirke, különféle mozzarellás-fasírtos falatkák, gyümölcsök (alma, körte, narancs, kivi, szőlő, banán), somlói galuska...Az italok között szerepelt narancslé, Vilmoskörte pálinka, Unicum, whisky, valamilyen rosé bor, vörös bor, tokaji furmint, valamint legnagyobb meglepetésemre Somlói fehérbor is. Ittam is belőle egy keveset.

Végigkóstoltam minden ételt nagyjából, a marhapörköltnek nagyon örültem. Persze fogyott is gyorsan, hiszen nem csak én pályáztam rá. Először voltam ennyire protokolláris helyen, nagyon tetszett maga a légkör, de ez egy külön világ, a diplomatáké, jogászoké, politikusoké. Senki sem kíváncsi a másikra, minden csak a formalitás kedvéért történik. Körülbelül 3 órát töltöttünk ott, amit összességében nagyon élveztem, bár senkit sem ismertem rajtunk kívül.

Néhányan közülünk előbb távoztak, páran még utánunk is maradtak valameddig. De nekünk elég volt ennyi, és nem is illik hozzánk hasonló potyavendégeknek sokáig maradni.

Jó volt, köszönjük szépen!

D+12 Fejtágítás

Szokványos üzleti orosz órák után gyülekeztünk a földszinten lévő Puskin szobornál, ami időközben általános találkozóhellyé vált. Közösen indultunk a Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központba, ahol már vártak bennünket.
Nem tudtuk, hogy pontosan miről lesz szó, vagy mit akarnak, csak kérték, hogy minél többen jelenjünk meg. Érdekes volt két hét óta úgy bemenni valahova, hogy „Jó napot!” Leültünk elegánsan kárpitozott székekre egy nagy teremben, körben a falon kortárs magyar festő képei lógtak. Bejött két férfi és egy nő. A vezető konzul úr tartott nekünk egy 10 perces tájékoztatót, hogy miként és mikor igényelhetünk konzuli védelmet, mikor nem, illetve hogy regisztráljuk magunkat náluk. Körülbelül ez volt a lényege a mondandójának. Kaptunk egy információs lapot, amin rajta van ugyanez és a nagykövetség összes elérhetősége. Sokan háborogtak, hogy ezért odarángattak minket. Jogosnak tartom, mert egy szóval nem mondtak többet, mint ami a papíron van. Azt pedig elküldhették volna neten is.
A kirándulás egy Asanos vásárlással ért véget. Vettem pár dolgot, többek között konzerveket a szűkösebb napokra.
Ha már a kajánál tartok akkor elmesélem, hogy eddig mit műveltem a főzés terén. A múltkor bundás kenyeret kellett csinálnom, mert volt még tojásom, és otthonról való kenyerem. Egyiket sem akartam kidobni, ezért a bundás kenyér mellett döntöttem, ahhoz csak tejet kell venni, az meg van kicsi kiszerelésben is a koliboltban. Meg is vettem, de jött egy probléma, hogy miben forgatom bele a tejbe és a tojásba? Nem volt elég edényem – minthogy most sincs, és nem is lesz – ezért jobb híján kivágtam egy gyümölcsleves doboz oldalát, abba öntöttem a tejet. Tökéletesen megfelelt a célnak, és mosogatni sem kellett. Pár nappal később pont egy kínai csaj csinált ilyet, és ő összekeverte a tejet és a tojást egy edénybe. Hát nem tudom. Egyébként ők nagyon büdöseket főznek. Össze tudnám hányni magam, amikor felérek a szintünkre. A párolt füstölt hal mindent átható szaga vegyül a félig megfőtt vese aromáival. Ezek ilyeneket esznek. Egyszer lefényképezem, hogy néz ki a konyha utánuk.
Nem szívesen töltöm az időt a redvás konyhában, de kedvem sincs a menzán enni. Persze jó ott is a kaja, de az árakkal és a mennyiségekkel kicsit el vannak szállva. Ehhez képest Magyarország sokkal fogyasztóbarátibb. Inkább csak néha-néha megyek be már. El szeretnék jutni arra a szintre, hogy előre főzök, pakolok magamnak.
Egyébként az Asanban, de úgy általában a városban is vannak termékek, amelyek drágábbak, és vannak, amelyek olcsóbbak, mint otthon. Nagyon drágák a felvágottak, húsok, sajtok. A tojás a hazainak megfelelő, az olcsóbb fajtát 350-ért meg lehet kapni. Nem annyira drágák a halak, tengeri herkentyűk, aminek külön örülök. A zöldségek és a gyümölcsök túlnyomó része import, minőségük változó. Van például a krumpli ami közepes méretű, vagdalt, hibás, és drága is. Persze mindenből lehet olcsóbbat is kifogni, vettem például sajtot is, hogy legyen majd mit pakolni tízóraira. Még nem kóstoltam meg, de azt mondják jó. Nem fogok felvágottat venni. A virslin gondolkoztam, de nem túl sokáig. Gondoltam rá, hogy azt főzök, de megláttam az áraikat és dobtam egy hátast. Van a gagyi, ami egy kiló, és 700 Forint, meg van a jobb, ami 5 darab, és 1400. Széles a választék, de igazán megfelelő, globálisan optimális választás nincs. Inkább azt gondoltam, hogy ennyiből veszek csirke színhúst, és megcsinálom adalékok és mindenféle darálmányok nélkül. Jobban járok szerintem.
Aztán meg kezdek rászokni a pirozskira is. Ezek különféle töltelékkel töltött, kinyújtott ujjakkal mért tenyérnyi – ízre a lángoshoz hasonlító – tészta. A töltelék jellegzetesen húsos, káposztás, krumplis, sajtos, de vannak édes töltelékkel is. Eddig káposztásat és krumplisat ettem, és mindegyik nagyon finom volt. Az Asanban vettem először a káposztásat. Kettőt kértem, azt hittem hogy négyet kaptam, de kiderült, hogy öt volt a zacskóban. Igazából nem bántam, mert nagyon bejött az íze. Laktató, finom. Rossz lesz ezt itt hagyni, de még lehet heroldom tőle május végéig. Van még sok más finomság is itt.
Eddig vettünk rengeteg új szót, és úgy érzem, hogy ez a csoport megfelelő a szintemnek. Alaposan átveszünk mindent. Igaz vannak nyelvtani dolgok, amiről már tanultunk, de mégis nagyon jó, hogy itt megint előkerül. Tetszik az üzleti orosz óra is, már írtam a kedves tanárnőről. Nagyon sok hasznos, és a szótáramból eddig hiányzó szóval ismerkedünk meg.