D+8 Moszkva éjszaka

Nem csak bennem fogalmazódott meg a gondolat, hogy éjszaka nézzük meg a Vörös teret és a város nevezetes pontjait, ezért többed magammal este útnak indultunk, hogy gyönyörű látványban legyen majd részünk. Az első meglepetés már a metrómegállóhoz vezető úton ránk talált. Láttunk egy magyar rendszámmal rendelkező Suzuki Ignist, benne egy szőrös muksóval. Csoda, hogy idáig eljött az az autó. Nem éppen az orosz utakra tervezték.

A metróval a belvárosig, a Kitay-gorod megállóig utaztunk, onnét pedig gyalogosan indultunk el a Vörös térre vezető utcán. Lényegében először léptem be a Vörös térre, hiszen első alkalommal le volt zárva. Nagyon izgatottan, és boldogan tapostam a híres macskaköveket. Vittem az egész fotós felszerelésemet, hogy minél szebb éjszakai képeket tudjak készíteni a Vaszilij Blazsenij székesegyházról, Moszkva egyik legfőbb jelképéről. Sikerült?

Fotós szempontból vannak hibáik: például látszik a szenzoron lévő kosz, de most arra végképp nincs időm, hogy mindegyikről eltávolítsam.

Miután kinézegettük magunkat (ugyan én még tudtam volna maradni, hiszen ezer és ezer perspektíva és fényképezni való kínálkozik számomra) elindultunk Lenin bácsi hullája, és a történeti múzeum irányába, hogy elhagyjuk a teret. Remélem, hogy hamarosan megint tudok éjszaka fotózni.

Esti városnézésünk ezzel nem ért véget, elsétáltunk a falak mellett, a II. vh emlékművét, és az örökmécsest is láttuk. A Megváltó Krisztus székesegyházhoz is elzarándokoltunk. Nagyon nagy, körülbelül a Szent István bazilikához hasonlítható. Sztálin anno leromboltatta, újjáépítésére a 90-es évek során adódott lehetőség. Pompás keleties stílusjegyek díszítik, az ember szinte nem is Európában érzi magát.

Gyönyörűek az új objektívem 18 ágú csillagjai, amelyeket pontszerű fényforrás esetén rajzol ki

A székesegyház mellett a Moszkva folyón átívelő híd nagyszerű helyet kínált a fotózáshoz. Saját szememmel nézve is nagyon szépek a fények. Hát még ha több időm lett volna fényképezni!

D+7 Mínusz egy hét

Oroszországban a nőnap nemzeti ünnep, munkaszüneti nap. Idén szombatra esett, de Oroszországban (a csodák országában) a vezetés odaadta a hétfői napot is. Itt igazi tiszteletnek örvendenek a nők, tényleg nagyon sokan jöttek-mentek virágokkal. De egyáltalán, Oroszországban több a virágárus, mint Magyarországon. Csak a mi környékünkön, 300 méteres körzetben már 3-at tudok. A hétköznapokban is sokkal többen mászkálnak virággal, itt még van értéke és jelentése a köszöntés ezen módjának. Érdekes megfigyelés.

Dél körül elindultunk a városba kirándulni. Első célpontunk a Veréb-hegy volt, ami a város egy magaslata. Leszálltunk a metróról a Moszkva-folyó felett megépített megállónál, és elindultunk.

Léptünk párat, és a felettünk lévő viaduktról elkezdett a ránk hullani valami víz. Szét volt jól porlasztva, ezért a szél teljesen szétterítette felettünk, lépkedhettünk bárhova, mindenki kapott belőle a ruhájára. Tulajdonképpen az út szélét mosták nagynyomású mosóval, és csesztek az út alatti gyalogosokra. El tudom képzelni, mennyire volt tiszta az a víz. Persze a kabátjainkon rögtön meg is száradtak a kis vízcseppek, és úgy néztünk ki, mint akik évek óta koszos kabátban járnak. De aztán később az enyémről valahogy letöredeztek ezek a porfoltok, most már tiszta. Jól bosszantott. Az út tovább fával benőtt emelkedőkön keresztül vezetett. Egyfajta tanösvény is volt ez, bemutatta a fákat, az állatokat, stb.

Felértünk a hegy tetejére, ahonnét beláttuk a város jó részét. Szép volt, de a kilátást fák és egy rendezvény sátrai is takarták. Nem volt az az igazi panoráma. Ezen a Veréb-hegyen van sípálya is, síugró sánccal együtt. egy szép hagymakupolás templomot is találtunk, amiről egy gyors fotót készítettem, majd mentünk tovább a híres Lomonoszov Egyetem felé.

Tulajdonképpen csak pár száz métert kellett mennünk, mert a két hely nincs messze egymástól, viszont az egyetem méretei miatt csalóka. Messziről látni a sztálini-barokk épületet (amelyből még 6 nagyon hasonló van Moszkvában), de sokáig kell feléje homlokegyenest gyalogolni, mire az ember odaér a bejárathoz. Biztos megőrülnék, ha minden nap így kellene az egyetemre járni. Sajnos szembenapos volt ez az oldal, de azért készítettünk néhány képet az első blikkre.

Közelebb mentünk, ott is fotózkodtunk, majd átgyalogoltunk az egyetem másik oldalára, amely szép délutáni fényben pompázott. Közben láttam pár nevetségesen orosz jellegű autót a parkolóban. (A GALÉRIÁBAN vannak a képek.) Magyar szemmel és tudattal hatalmasnak tűnik ez az épület, szinte felfoghatatlan a gigantizmus. Persze omladozik már ez is, tisztán látszanak a lepotyogott vakolatdarabok a lábazatnál.

Pár fotó után végeztünk itt is, indultunk a metróhoz. Vettem egy 60 alkalmas jegyet 1200 Rubelért, ez lebontva ugyebár 20 Rubel/utazás. (A jegyvásárláskor megint macera volt, mert a bábuska nem akarta elfogadni az 5000 Rubelest. Kértem 200 Rubelt a csoporttársamtól, mert egy ezresem viszont volt. Aztán mondtam mit kérek, de akadékoskodott a sárga színű 60 alkalmas jeggyel. Nekem kék kellett a metróra, az került 1200 Rubelbe. Végül felfogta, és odaadta. Megint levontam egy tanulságot, legközelebb mondom a jegy színét is, biztos ami biztos.) Az utazás itt azt takarja, hogy A-nál felszállok, és B-nél le. Nem BKK-znak, hogy 350 a jegy és egyszer lehet átszállni. Ez egy elfelejtendő, ostoba burzsoá egységdíjas rendszer, az éhes politikusok legfőbb lobbi, és bevételi forrása. Itt Moszkvában 140 Forintért 3 átszállást tartalmazó jeggyel utazhatok. Persze kell is ennyi átszállási lehetőség, mert jóformán egy átszállásból szabadon sehova sem lehet eljutni, csak oda, ahonnan az adott átszállási helyről pont az a metróvonal megy, ami az utazónak kell. A moszkvai metró tehát olcsónak nevezhető. A szolgáltatás pedig jónak, 5-ös skálán egyelőre 4-4,5-re tenném. (Ár/érték elven 5 lenne az biztos, de a régi kocsik elég hangosak, és fél óráig nem olyan nagy buli ezt hallani) A metrójegy egy bankkártya méretű papírkártya, benne RFID (rádiófrekvenciás azonosítás) chip van, ami be van állítva egy adott értékre, esetemben 60-ra. A metróba való belépéskor egy kapuhoz hozzá kell érinteni a káryát, levon egy utazást, és kiírja a maradék "jegyek" számát. Ezt követően át szabad haladni. Egy dolgozó ül egy kabinban a metró bejáratánál, és nézi a kamerák képét, és az utasokat. Ahol érvényesítés nélkül akart valaki átmenni, ott nyilván beavatkozik. Bejutva mozgólépcső, majd peron. Minden metróállomáson vannak rendőrök, és több felügyelő is. Csövesekkel sehol sem találkoztam. Persze, hiszen presztízs okokból kitelepítették őket a városon kívülre. Amúgy jól sikerült. A metró pontosan jár, néha zsúfolt, néha nem, de ritkán le is lehet ülni. Bizonyos vonalakon itt is ugyanolyan metróvonatok járnak, mint a budapesti 3-as vonalán. De az itteniek sokkal gyorsabban mennek (csak férfiak vezethetik), és 80 körül az embernek megfordul a fejében, hogy vajon mikor esik szét a szerelvény.

Már említettem, hogy 3-4 percig legalább megy a vonat két állomás között. És jelentősek a szintkülönbségek/légnyomásváltozások is. Bedugul az ember füle több alkalommal is. Az átszállás hasonlóképp zajlik, mint otthon, persze nagyban. Nagyon látszik, hogy nem spóroltak, mindenre jellemző a gigantizmus. A metrót nappal is takarítják, na ilyet Budapesten soha sem láttam. Itt nem retkesek a szerelvények sem. Budapest ebből a szempontból egy putri. Oroszország rendkívüli anyagi- és humánerőforrással rendelkezik, a foglalkoztatottság maximumon tartása és a bevándorlók energiájának lekötése érdekében bármilyen pitiáner munkát végez is, felveszik az embereket. Ők tartják tisztán a várost, árulják az orosz gyrost, a saurmát, takarítják a metróállomásokat, vagy épp szórólapot osztogatnak. De a fontos, illetve kardinális munkaköröket természetesen nem adják megbízhatatlan kaukázusi népek kezébe. Nagyon sok a félvér, kínai, mongol, tatár, tádzsik, örmény, grúz ember. Én egyelőre nem tudok köztük nagy különbséget tenni, de az oroszok nyilván ránézésre megmondják, ki honnan való. A városban mászkálva sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, mint Budapesten. Innét ki merik takarítani az alja népet, nem mint Magyarországon. Az eredmény magáért beszél. Hol jobb élni? Ott ahol délután 4 után nem ajánlatos a Keleti-pu. körüli utcákban sétálni, vagy ott, ahol 100 méterenként rendőrrel, biztonsági őrrel találkozik az ember? Persze ez még mindig nem garancia a testi épségre, de nagyon nagy a visszatartó erő. Itt nem szórakoznak a rendőrök, nincs liberális magyaros ejnye-bejnye. A múltkor jó pár embert elvittek a Putyin ellenes tüntetésről.

Folytatva a kirándulásunkat a híres Arbat sétálóutcára mentünk. Ez Moszkva Váci utcája. Gyakorlatilag világmárkák, szuvenírek, kávézók, bankok vannak minden mennyiségben. Itt ebédeltünk egyet, majd a csoport egyik fele hazament, a másikkal folytattam a kirándulást.

Végigsétáltunk az öreg Arbaton, közben megnéztük (felvetésemre) Viktor Coj emlékfalát. Ő, és bandája az oroszországi kommunista rendszer Eddájaként azonosítható. Gyakorlatilag ugyanabban a korban és ugyanazokkal a kritikákkal illették a rendszert mint a hazai, vagy a többi szoci ország akkori együttesei. Szálka volt a politika szemében, csakúgy mint az Edda, Nagy Feró, vagy Vikidál Gyula. Viktor Coj félig koreai, félig orosz származású, s háborúellenességével alakja hamar ikonná vált a korabeli fiatalság köreiben is. Óriási tömegeket vonzottak a koncertjei, és dalai burkoltan, amolyan Hofi módra fogalmazták meg, hogy mit kellene tenni. Énekel villamosról, ami valakit oda visz, ahová nem akar menni. Gorbacsov és az enyhülés politikájának idején arról énekelt, hogy "változásra várunk". Nagyjából egy éve kezdtem hallgatni a zenéit, és nagyon jónak tartom, mert nem a liberalista eszmék kényszerpályáján mozog - ellentétben korunk nyugati "sztárjaival" -  hanem a maga idejében valós társadalmi problémát fogalmazott meg. Oroszországban nagyon sokan szeretik, a fiatalság körében is népszerű. Az énekes sajnos a 90-es évek elején autóbalesetben húnyt el (tisztázatlan okból). Halálhíre hallatán több tucat fiatal lett öngyilkos. Fala egy nagy graffiti fal, középen az arcképével, körös-körül dalszövegekkel, idézetekkel. Mindig van ott virág, mécses, cigaretta.

"Viktor él!" "Változást!" "Aki halott de nem felejtik el, az halhatatlan!"

"Pénz nincs, de idő van" "Viktor, emlékezünk rád"

Néhány híres szám tőle:

Változást!

Kamcsatka

Április

Furcsa mese

Trolibusz, amelyik keletre megy

Nyugodt éjszaka

Hangya

Vércsoport

Nyár

Dal szavak nélkül

Továbbhaladva láttuk Puskin egykori lakóházát, szobrát, és a külügyminisztérium gigantikus épületét (a 7 közül az egyik).

Metró egy állomása, de egyébként nem mindegyik ilyen szép

Szép kis nap volt, jól döntöttem, hogy csatlakoztam a lányokhoz.

Este nőnap alkalmából megleptük a lányokat egy-egy csokor tulipánnal, és mi magyarok egy kisebb ünnepséget tartottunk, amit aztán egy idő után meguntam. Egyébként az jó volt benne, hogy ilyenkor néhány antiszoctól eltekintve az összes magyar együtt van. Előkerülnek ilyenkor az eddig féltve őrzött hungarikumok, egy-egy üveg házipálinka, Pick szalámi, Sportszelet. Nagy értékük van most ezeknek a termékeknek, mindenkinek felcsillan a szeme, ha meghallja őket. Jó volt a hangulat.