2014. április 25., péntek

D+43 Állatkert, Vörös tér

Azt hallottam, hogy ingyenes lesz a belépés az állatkertbe, ezért eldöntöttem, hogy elkommandózok oda egyedül. Nem annyira érdekelnek az állatkertek, mert általában csak vegetálnak ott az állatok, nincs igazi életük, csak mutatóba léteznek, rácsok mögött, ez meg nem ihlet meg engemet. Csak azért mentem el, mert 1. nem volt jobb dolgom, 2. nem akartam a román gyereket nézegetni egész nap azon a 10 négyzetméteren, 3. ingyen volt a belépés, 4. hátha látok valami (érdekes) állatot.

Sajnos az állatkert nagy része építés miatt le volt zárva, és mintha az állatoknak sem szóltak volna, hogy "helló, kinyitottunk". Fele ketrec és szekció üres volt, amelyikben pedig voltak állatok, ott azok is csak komótosan lődörögtek, vagy felfeküdtek valahova, és csak két fület és egy farkat lehetett belőlük látni. Ezért nem is adtam volna pénzt.
Fényképezgettem azt, ami volt. A farkasokra kíváncsi lettem volna, de színüket sem láttam egész nap. A delfin fizetős volt, az elefántok ketrecét takarították, az akváriumok zárva voltak. Nesze semmi, fogd meg jól! De legalább lett néhány jó kép egy-egy állatról, és valami ragadt rám az orosz állatneveket illetően. Élmény alapú tanulás...
Léna, a legszebb kutya
Meglepő hasonlóság
Az egyetlen egyirányúan jó pont az állatkertet illetően az volt, hogy meglepődtem a majmok nagyfokú emberszabottságán, miközben nézegettem őket. Jóllehet, eltanulhattak a gondozóiktól is ezt-azt, de szerintem rengeteg dologban hasonlítunk hozzájuk. Tulajdonképpen vér szerinti rokonaink, ahogy minden más állat is. - Ezért a katolikus egyház megkövezne, de a tudomány álláspontja szerint így lehet. Én meg szakadjak ketté? Annak hiszek, aki tényekkel tudja alátámasztani az elméletét. Az egyház nem áll jól, mert még nem találták meg Ádám csontjait. Elhitetni meg bármit ellehet. - Nagyon távoli legközelebbi rokonaink. Csak meg kell nézni a képeket.
Hűű, milyen csaj!







Felmászol, kisfiam?
Segítek!


A Kárpát-medence jóhiszeműen három kavicsként szerepel

A krokodil, akinek egy ideje az arcára fagyott a mosoly
Erzsikének








A hiperaktív medve




Aztán kezdtem megunni az állatkerti ténfergést, egyre több babakocsit kellett kerülgetni a ketreceknél. Legközelebb akkor megyek ilyen állatkertbe, amikor adventi vásárra Bécsbe = soha többet.
Inkább ettem egy sajtos csebureket és elmetróztam a Vörös térre, mivel meglehetősen szép idő volt. Bementem néhány útba eső templomba a Kitay-gorod megálló és a Vörös tér között. Egy érdekesség, hogy a Kitay-gorod mai orosz nyelven Kina-várost jelent, de a városrésznek az ég világon semmi köze Kínához. Vikitől tudtam meg nemrég, hogy a Kitay ősi orosz nyelven fát jelent. Ez hihetőbb.
Csak hogy ne ez az egyetlen érdekesség árválkodjon itt, íme egy másik. A Vörös tér neve sem az, ami. Régebben az orosz "krásznüj" melléknév nem vöröset, hanem szépet jelentett. A Vörös tér neve Szép tér volt eredetileg. Aztán jött Lenin, a forradalom, és az orosz történelem vihara. A tér elemeit vörösre festették, eredetileg sem a Kreml fala, sem más nem volt vörös. A mai orosz nyelvben a "krásznüj" a vörös, a "krászívüj" pedig a szép. Szlovák nyelven a szép ma is krásny.

Kupolásztam







Hajósok lehetnek, mert minden ruhadarabjukon horgony van



A Történeti Múzeum környékén sétálgatva láttam OMON-osokat, akik tulajdonképpen az orosz rohamrendőrség tagjai. Itt nem kell semmiféle rendezvény ahhoz, hogy látni lehessen őket. Mondhatni a rendőrség állandó készenlétben áll, a Vörös tér környékén 0-24 állomásoznak osztagok, nem beszélve a félreeső utcában tartózkodó járművekről. Ha bármilyen balhé kitörne, 1 percen belül vé(rbe)ge(n) is lenne.


Ott tartottam, hogy meglátogattam néhány szép régi templomot. Ugyanaz a pompa és aranyozottság, égnek a gyertyák. Fényképezni nem lehet sehol, ez nagy baj számomra. Nem értem, hogy mi rossz van abban, ha szépnek találom a templomot, lefényképezem, és mindenkinek megmutatom, hogy milyen szép ez a templom. (Oroszországban sok ilyen lehetetlen szituációba botlik az ember, emlékezzünk csak a ruhatáros esetre.) Vagy még mindig hisznek abban, hogy ha nem lehet fényképezni, akkor majd el tudnak adni a látogatónak 3 képeslapot, és akkor nem fáj a fotóra a foga?
Apropó fog. Nonstop zsolozsmázok, hogy nyugton maradjon a bölcsességfogam, mert az utóbbi időben szokatlan diszkomfort érzetem támadt annál a fogamnál, amit ki kellett volna operáltatni. A fogorvos úgy köszönt el februárban, hogy az egy "időzített bomba". Itt pedig egy alkalommal elég hideg szelet kaptam, azt követően a fülem és a bölcsességfogam közötti rész időről-időre furcsa érzetet kelt. Nem határozott fájdalom, nem is érzékeny semmire, de néha mégis érzek ott valamit. Remélem még 1,5 hónapig nem robban itt semmiféle bomba.
Piros vagy kék?

1 megjegyzés:

  1. Ferike, érdeklődéssel és élvezettel olvasom és nézem, moszkvai és szentpétervári beszámolóidat. Ilyen érdekes, humorosan írt, történetek nagyon ritkák, Várom a folytatást, és szinte sajnálom, hogy Wizzair nemsokára hazahoz, és megszűnnek a beszámolók. Remélem, hogy egyszer, emlékekkel kiegészítve, e-book formában lesz olvasható.
    Még szép napokat kívánok, és sikeres vizsgákat. Acp.

    VálaszTörlés