2014. március 9., vasárnap

D+2 Adminisztrációs nap

Az első igazi munkanapon be lettünk ültetve egy terembe, ahol kaptunk egy feladatlapot. Néhány kérdés volt rajt, a "hogy hívnak"-tól az "üzleti orosz" -ig. Amíg írtuk, mindenkit egyesével behívtak egy beszélgetésre pár mondat erejéig. Szerintem sikerült jól megválaszolnom a kérdéseket a lapon, és a beszélgetés során is elmondtam azt, amit szerettem volna. Ez amolyan szintfelmérő volt, ami alapján szétbontják a 20 fős csoportot.
Utána levittek minket a könyvtárhoz, megmutatták mikor van nyitva. Itt nem úgy működik a könyvtár sem, mint otthon. Nem lehet bemenni a könyvekhez, csak kérni lehet a könyvtárostól, aki kikeresi. Nincs semmiféle elektromos rendszer, minden papíron kerül dokumentálásra. Ezért egy könyv kölcsönzésekor kapásból három helyre kell leírnom az adataimat.
A nap folyamán elmaradtak az órák, és tettem vettem a szobában. Boltban voltam, mert be kellett szereznem pár dolgot. A tanórák 9:30-11:00, 11:10-12:40, 13:20-14:50 vannak. A 40 perces szünetben lehet menzára menni, vagy a szobába. Kipróbáltam a menzát. Jó ízű az étel, de kevés és aránylag drága is. Csak hogy könnyen elképzelhető legyen, a kevés körülbelül 3-4 evőkanál krumplipürét és két virslit jelent. Ez úgy 700 Forint. Mindazonáltal finom, és a legegyszerűbb lehetőség az orosz ételek kipróbálására.
Az éttermek nagyon drágák.
Nagyjából elkezdtem kigondolni, hogy hogyan oldom meg a saját étkeztetésemet. Főzni fogok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése