D+1 Ismerkedés a Várossal

A második nap is gyorsan telt. Kitaláltuk, hogy megnézzük a várost, de legelőször is a Vörös teret, hiszen ez Moszkva.

Nem volt túl jó kiránduló idő, de sebaj, már mindenki kíváncsi volt a város legfőbb nevezetességére.

Engem kissé meggyötörtek az elősző napok rohangálásai, ezért még mindig ki voltam merülve. Délelőtt a szobatársakkal megpróbáltunk valamiféle élelmet szerezni. Elindultunk, és megláttunk egy kenyér és pizza feliratot egy épületen. Nem üzletszerűség volt, inkább egy pékség. Egy rámpára mentünk fel, majd egy férfi jött, hogy mit akarunk. Mondtuk, hogy valamit enni, pizzát, vagy ami van. Beengedett minket ezen a hátsó bejáraton, és bevezetett a "pékségbe". Az első muris történetek itt keletkeztek, ugyanis meglepődött a valószínűleg kaukázusi származású pék, hogy mit akarnak ezek a külföldiek. Elmondtuk, hogy valamiféle pizza kellene. Mondta, hogy ez nem így megy, azonnal nem tudnak csinálni. Nevetve vágta hozzánk, hogy "Etá Rásssszííjáá!", mégis mit képzelünk. Aztán hozott néhány előre elkészített fagyasztott pizzát a hülyéknek. Megkérdezte, hogy jó lesz-e. Mondtuk, hogy tökéletes. Rátette őket egy tepsiszerűségre, majd egy ablakot ábrázoló spriccelős flakonból mindegyikre permetezett. Ekkor megállt bennünk az ütő. Reméltük, hogy nem ablaktisztító benne az az átlátszó víztiszta folyadék. Fene a gusztusukat, csak nem az. Túltettük rajta magunkat. Már úgyis mindegy, senki sem mer neki szólni. Közben bejött a kaukázusi haverja, lazán leült a számítógéphez nem messze a gyúródeszkától, és rágyújtott. Az egész pékség inkább hasonlított egy hobbiszakács lakására. Megsültek a pizzák, fizettünk, és elhúztuk a csíkot. Még mindig élek, tehát nem volt semmi rendellenes a pizzában. Legfeljebb sztochasztikusan jöhet elő valami. De egyébként normálisan álltak hozzánk. Saját magunkat égettük be ezzel a történettel, de barátsággal kezelték az igényünket.

Érdekes, hogy Oroszországban az autók többségén télen szöges gumi van, aminek jellegzetes hangja van, sokkal hangosabb menet közben a járdáról hallva.

Ha már autók...Oroszország a végletek országa. Jelen vannak a legújabb városi SUV-ok, Audik, BMW-k, de rengeteg a szoci rendszerből itt maradt nyúzott Zsiguli, Lada, Volga (ezek tetszenek), Ural, Kamaz. Hihetetlen, hogy milyen autókkal járnak. Félig össze van törve, se lökhárító, se lámpa, de még mennek vele. Szinte minden autóban benne vannak a legfontosabb szentek ikonjai. Általában a műszerfalon foglalnak helyet, és tanúskodnak az orosz ortodox egyház híveinek feltétlen vallásosságáról.

Általános érvényű, hogy a gyalogosokat nem sokra becsülik az autósok, ezért nagyon kell figyelni a közlekedésnél. Ahol lámpa van, ott jobb a helyzet, de mindenhol figyelni kell. Határozottan le kell lépni az útra akkor, amikor még féktávon kívül van az autó. Ha át akarunk kelni ezt kell tenni, különben a közeledő autós nem fog fékezni, mert látja, hogy nem nagyon küzdünk az átjutásért. Egyébként nagyon muris a közlekedés. Szinte minden nap látok valami nevetségeset, az európai ember számára valami abszurdot. Ma például sétáltunk nem messze a sulitól, és a járdán simán szembe jött velünk vagy 20-val egy Lada. :) Hihetetlen, de itt ilyen a közlekedési kultúra. Sok az autó, kevés a parkoló, mindenhol parkolnak ahol tudnak. Nem kell meglepődni az óriási dugókon, azon, ha ráparkolnak a járdára, gyalogos átkelőhelyre. Nagyon mocskosak az autók, centis kosz van rajtuk. Némelyiknek a rendszámtáblája sem olvasható. Majd próbálok ilyen gyöngyszemeket gyűjtögetni. Engem szórakoztat.

A nap folyamán természetesen elindultunk a Vörös térre. Azaz csak a tér szélére, mert  maga a tér valamiért le volt zárva.

(Erről jut eszembe a múltkori konzulátusos sztori. Tisztázódott számunkra is, hogy mi történt, és miért ugrott be az a valaki a konzulátus területére. Az ok a következő: melegjogi aktivisták. Undorító, és felháborító. Főleg számomra, hogy egy ilyen utolsó mocskos féreg miatt kellett még 400 kilométer utaznom, és fél napokat távol lennem a családomtól akkor, amikor élvezhettem volna az utolsó napokat otthon. Az őszinte, leplezetlen gyűlöletem szól ellene és a hasonló degenerált társai ellen. Nem vagyok hajlandó őket egyenlőként kezelni. De az sem normális, aki elfogadja őket a társadalom hasznos tagjaiként. Rohadtul hasznosak...tényleg....a felvonulásaikkal fertőzik az értékválságban szenvedő fiatalok elméjét. Az ilyet nem eltitkolni kell, hanem megszüntetni. Eszméletlen ez a liberalizmus, és hogy ezt a népek mosolyogva, büszkén, tolerancia címszó alatt eltűrik. Persze a presztízsről szól ez az ország, hiába néz le minket mindenki Európában és a nagyvilágban. Ez az, mi azért csak nyaljunk nyugatra megállás nélkül, hátha majd valakit érdekel Magyarország!

Ez már maga felér egy viccel, hogy rendőrt állítanak a konzulátushoz, aki épp egy tilosban parkoló fekát szívat, miközben valaki beugrik a konzulátusra. Ennél már csak az lett volna szerencsétlenebb, ha pont van bomba is a b*zinál. Még egy ilyen nevetséges "támadást" sem lennének képesek megakadályozni.)

No de visszatérve, végre eljutottunk hát a Vörös térre metróval. Átszállás nélkül elérhető, de a metrózás mintegy 40-50 perc. Itt egy-egy állomás között 3-4 percig is robog a metró. Feljöttünk a vakondjáratból, és a belvárosban találtuk magunkat.

A csoport egy része

Előttünk egy utca, a végében már vöröslenek a téglák. Elindultunk az úton. Elmentünk a pénzügyminisztérium épülete mellett, majd pár lépéssel arrébb a GUM óriási csarnokát találtuk.

A pénzügyminisztérium szédületes épülete - horizon unlevel

A Vörös térről nyíló utca

Megérkeztünk! Itt van előttünk a Vörös tér. Mindenki arcán mosoly, meghatódottság, izgalom, és talán mérsékelt csalódottság is a kerítés miatt. De nem baj, itt vagyunk, és kész! Visszajövünk máskor, jobb időben. Sajnos esett a hó, fújt a szél, és felhős is volt.

Elsétáltunk a Boldog Vazul-székesegyház felé, majd vissza a GUM-hoz.

Bementünk, és körülnéztünk. Ez tulajdonképpen egy luxuspláza, nem sokban különbözik a hazai plázáktól. Három hajója van, és három szintes. nagyon nagy, de szép is.

Ettünk egy fagyit. Érdekesség, hogy a fagyit tölcsérből árulják. Nem úgy van, mint Magyarországon, hogy mondom milyet kérek, és beledobálja a gombócokat a tölcsérbe. Itt minden tölcsérbe előre bele van téve egy darab gombóc, és csak úgy lehet kérni. Pont akkor fogyott ki a néni a késztermékből, amikor én kerültem sorra. Jött egy ürge, és hozott újabb fagyikat. Megkérdeztem, hogy van-e csokis, és próbáltam azt kérni. Gyanítom, hogy valami mást kaptam, mert bár voltak benne csokiszerű darabok, az íze leginkább egy sokáig a spejzban tartott kalácséra hasonlított. Kicsit avas, kicsit porózus, fehéres-barnás volt a gombóc. Sztracsatella jellegű kinézete volt egyébként, de  ízben semmi itthonira sem hasonlított.

Miután meguntuk a GUM egyhangú eleganciáját, kimentünk a sétálóutcára, ahol belefutottunk egy süket utcai árusba, akitől jutányos áron jóféle "russzkisapkát" vettünk. Fehérorosz termék, volt hozzá vörös csillag is, és 2100 forintért hozzájutottunk. Nem engedett többet, csak 700 forintot, pedig 7-8-an is vettünk tőle. Őrület. :D

Ezt követően elsétáltunk a tér másik oldalára, ahol meglepődve láttuk, hogy tele van minden rendőrökkel és katonákkal. Valami tüntetés volt.

A medvéknek is vannak pénzügyeik, biztos Medvegyevvel egyeztet

Érdekes benzinmotoros rendőrségi járgány

Örökre csapdába esett héliumos lufik a metrónál

Bementünk egy McDonalds-ba, azaz Makdonalc-ba a Tverskayán. Ettünk egyet, összeszedtük magunkat, majd elmetróztunk a Moszkva-folyó partjára, a Gorkij parkba, ahol épp egy tavaszváró fesztivált tartottak gyenge hóesésben. A hangulat jó volt, zenéltek, táncoltak, szabadtéri játékokkal foglalkoztak, ették a palacsintákat. Itt találkoztunk a négy hónapra érkező honfitársainkkal is. Szétszóródtunk, és nagyjából végigjártuk a rendezvényt. Elmentünk a Buran űrsikló mellett is, ami a korában olyan ember nélküli űrsikló volt, ami kétszer kerülte meg a Földet, és automatikusan landolt. Számomra érdekes látványt nyújtott, és még biztos visszamegyek oda tüzetesebben megnézni.

A dzsenga orosz verziója

Buran

A többiek azt mondták, hogy ha nem szólalok meg, akkor teljesen úgy nézek ki, mint egy orosz. Ezt bóknak veszem.

Este 7 után értünk haza kissé fáradtan. Pihentünk, mert másnap következtek az adminisztratív teendők.

Az előző estéhez még hozzátartozik egy történet. Megfogtam a szoba első csótányát. Partizás közben lejöttem a felső emeletről, és egy 3-4 centis csótány veretett a hűtő tetején. Csak egy üveg sótartó volt kéznél, amiben paprikapor volt. Ráütöttem 2-3 at, de még mindig mozgott. Eszméletlen szívósak ezek az orosz csótányok. Kapott még vagy kettőt, csak utána hullott darabjaira. Ilyen állatokat nem tűrünk meg. El kell rejteni előlük mindent. Állítólag a nedvességre jönnek. Étel nélkül sokáig bírják, de hamarabb szomjan halnak. Még a mai nap kidolgoztam a csótány elleni védekezési stratégiámat. Mindent zacskóba!