D+57 A Domogyedovo repülőtér titkai

Már beígértem, hogy írok a repülőgép fotózásról, mert némi időt erre is elkülönítettem, hiszen ez az egyik kedvenc hobbim, ha nem a legkedvesebb. Fényképezés, repülőgépek, napfény.

Megismerkedtem egy orosz repülőgépfotóssal, ahogy mi egymást hívjuk, spotterrel. Ő segített nekem annyiban, hogy megmutatta a jó fotós helyeket, és el is kísért néhányukhoz. Így volt ez ezen a szép napon is, amikor eldöntöttük, hogy Moszkva legnagyobb repülőterét, a Domogyedovót vesszük célba. Reménykedtünk a jó pályairányban és a stabil szélben, mert ez erősen befolyásolja a fel- és leszállások irányát. Ezen kívül a napfény beesési szöge sem mellékes, mert csak akkor születik szép fotó, ha a Nap a repülőgép oldalára 45-90°-os szögben szór fotonokat. Délután mindig fordul a Nap, ekkor a délelőtti fotós helyet el kell hagyni, és jó esetben a másik oldalra lehet átvándorolni, rossz esetben nincs másik oldal, vagy nincs jó hely. Domogyedovón a másik oldal eléréséhez először 1,5 km-t kell gyalogolni, majd 3 km-t autózni, majd ismét 2 km-t gyalogolni, ezért nagyon megfontolandó, hogy milyen helyet választunk. Nem könnyű hobbi ez, főleg Oroszországban nem (ezt saját bőrömön tapasztaltam, de erről majd később).

Domogyedovó

A jó fotós helyek (általában) távol esnek a repülőtér utasforgalmi termináljától, megközelítésük nem kis bátorságot és talpraesettséget követelt meg, hiszen többségében teljesen egyedül kellett kijutnom, és rendben haza is jönnöm a városba. Szerencsére busszal kedvezőnek mondhatók az eljutásik körülmények, ám koránt sem tökéletes minden. Először is 1 órát kell metrózni, aztán 100 Rubelért egy buszra felülni, azon a sofőrrel megértetni, hogy nem a terminálnál akarok leszállni, hanem előtte a "Koszmosz" nevű megállóban. Aztán egy darabig élvezni az utat, majd szólni a sofőrnek, hogy meg kéne állni. A busz egy építkezés mellett dob le, egy 40 centis útpadkán, 2x2 sávos út szélén. Innét át kellett vergődni az egyik oldalra, majd onnét egy elhanyagolt állapotú betonúton menni 15 percig. Közben lehetett nézni a várakozó taxisokat, feketetaxisokat, hozzátartozókat. A repülőtéren drága a parkolás, ezért inkább tőle 2 km-re várakoznak, és ha kuncsaft akad, akkor nem a 20 km-re lévő városból kell kihajtaniuk. Nem hülyék. Namármost megy a dolgozó a betonúton, egyszer csak belebotlik az egyik futópálya tengelyébe, ahol egy összetört Tu-154 roncsai vannak.  A repülő 2010 decemberében kísérelt meg vészhelyzetben leszállni üzemanyag probléma következtében, de nem sikerült túl jól, mert a gép a futópálya mellett ért földet és darabokra törött. A 168 gépen tartózkodó közül 2-en haltak meg. A fedélzeti mérnök (Nagytuskón még ilyen is van) véletlenül kikapcsolt egy üzemanyagszivattyút, amely következtében ingadozott az üzemanyagellátás, és 9000 méteres magasságban le is állt a két külső hajtómű, csak a középső működött a leszállásig.

A roncs és a betonkerítés mögött van egy jó hely

Onnét is lehet fotózni, de érdemes továbbmenni a kerítés mentén még 1,5 km-t. Az ember aztán egy nyírfaerdőben találja magát, ami kellemes, mert Magyarországon nem sűrűn látni összefüggő nyírfaerdőt. Artúr, az orosz spotter barátom mondta, hogy hamarosan Domogyedovón építenek egy új futópályát, ehhez már elkezdték teríteni és tömöríteni a földet a betonút mellet azért, hogy be tudjanak járni a munkagépek. Nem kizárt, hogy utoljára fényképeztem ezen a helyen. No de jöjjön néhány fotó a repülőgépekről. Tényleg csak néhány, amolyan kedvcsináló, mert reményeim szerint a későbbiekben bővebb repertoárt tudok bemutatni a Kerozingőzös Portálon. Így hát íme néhány lassan történelmi fotó az első helyről:

Boeing 777

Kiszanált Boeing 747

Egy fájó emlék, régi Malév Tu-154 rohad a repülőtér közepén lévő roncstelepen

Aztán koppantunk egyet, mert elkezdték takarítani a pályát, és se repülőgépek, se jó napfény. Kitaláltuk, hogy akkor átmegyünk a 2. helyre, ami tulajdonképpen pont velünk szemben van, csak a repülőtér miatt 3-4 km-t kell kerülni. Atrúr elvitt az autójával, ameddig a terep engedte, majd onnét gyalog folytattuk a fotós helyre a kerítés mellett. Közben elárulta, hogy tavaly mérges kígyókat is látott itt, de most még nincsenek mert hideg van nekik. Hát ebben lehet bízni. Nekem semmi bajom a kígyókkal, csak ezt nem biztos, hogy meg tudom velük értetni. Nagyon lassan haladtunk a fotós hely felé, a kerítés a horizonthoz simult, az úton végig szögesdrótdarabok, betonkeményre száradt sár. Közben láttunk néhány összetákolt viskót, meg is kérdeztem Atrúrt, hogy itt "bomzsok" laknak-e (bomzs a hajléktalan oroszul, ez egy betűszó). Azt válaszolta, hogy nem, ezek illegális bevándorlók. Hoppá. Kissé megállt bennem az ütő. Ki tudja kik ezek, honnan jöttek, miért illegalitásban, és miért lak(hat)nak 20 méterre a legnagyobb moszkvai repülőtér kerítésétől. Statust ugyan nem, de helyet egy időre szívesen cserélnék velük. De aztán lassan azért odaértünk, és felálltunk egy domb tetejére, mint a szurikáták, és lőttük a gépeket, mint a spotterek. Aztán Atrúr 3-4 óra tájékán elbúcsúzott, mert ő Zeljonográdban lakik, ami gyenge 150-km-re található ettől a repülőtértől, és haza akart érni a vasárnapi csúcs előtt. Így maradtam egyedül, mert én erre szántam rá a napot, és nem megyek el, amíg elfogadható fények vannak. Ezekért úgy gondolom megérte. 

S7, az egyik légitársaság, amely logóját szinte ötpercenként láttam a futópályán

B747

Airbus 330

A320

A319

A340

B747

B777

B787

Időnként szórakoztak velem a Cumulusok: hol eltűntek, hol eltakarták a Napot. Aztán lassan 7 óra körül járt az idő, és elindultam vissza a buszmegállóhoz, a memóriakártyám ugyan még 23 képet beengedett volna legalább, de muszáj volt indulni. Kerek egy óráig tartott visszaérni, jó messze volt a buszmegálló. De összességében nagyon megérte kimenni. Lehet más nem vállalta volna be, lehet normál esetben én sem, de korrekt volt minden körülmény, és célom volt a fényképezés ezen a repülőtéren. Sajnálom, hogy később már nem jöttem többet ide ki, de részben kárpótolt érte a Vnukovó repülőtér, hiszen ott némileg zaftosabb a felhozatal az orosz/szovjet repülőgépek tekintetében. És ez az ami nekem most az elsődleges, mert ezek az öreg repülőgépek egymás után találják magukat fűre vontatva, szétmarcangolva. A műanyag Airbusokat pedig még fényképezhetem egy jó darabig bárhol a világban.